Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Rákban szenved Dexter megformálója

Rákkal küzd Michael C. Hall, a Dexter című amerikai bűnügyi tévésorozat sztárja.

A címszerepet – egy sorozatgyilkos bűnügyi szakértőt – játszó 38 éves színész mindössze annyit közölt a médiával, hogy Hodgkin-kórban, azaz a nyirokrendszer sejtjeit érintő daganatos betegségben (limfóma) szenved.

„Szerencsésnek érzem magam, hogy betegségemet még a gyógyítható stádiumban diagnosztizálták, egyben köszönetet mondok orvosaimnak és ápolóimnak szakértelmükért, gondoskodásukért” – mondta Hall.

A színész állapota folyamatosan javul, kezelése a tervek szerint folytatódik – mondta Hall szóvivője, Craig Bankley a People magazinban megjelent közleményében.

Hall már annyira jól érzi magát, hogy feleségével – a Dexterben a húgát alakító – Jennifer Carpenterrel együtt személyesen is jelen lesz Los Angelesben a vasárnapi Arany Glóbusz-díjátadáson.

Hallt a legjobb drámai színész díjra jelölték, a tv-sorozatot pedig a legjobb drámai sorozat díjra javasolták.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/dexter-michael-c-hall