Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Tiltanák a szoláriumozást 18 év alatt

Támogatja a brit kormány azt a törvényjavaslatot, amely a bőrrák kialakulásának fokozott kockázata miatt megtiltaná szolárium használatát a 18 éven aluliaknak.

„A tudományos bizonyítékok egyértelműek, vagyis a szolárium növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát – közölte Andy Burnham brit egészségügyi miniszter. – A fiatalok túlságosan is szabadon vehetik igénybe a szolgáltatást, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket a védelmük érdekében.”

A korlátozó törvényjavaslatot a hónap végén tárgyalja a brit parlament.

Tavaly júliusban a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a legerősebb rákkeltők közé sorolta az ultraviola sugarakat kibocsátó szoláriumokat, mivel a kutatások szerint azok 75 százalékkal növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát. Az IARC szerint a szolárium használata különösen nagy fenyegetést jelent a gyerekekre és a fiatal felnőttekre.

Néhány országban működnek már a multimilliárdos szoláriumipart korlátozó szabályok, akár úgy, hogy egyszerűen megtiltják a tinédzsereknek a mesterséges barnulást, vagy úgy, hogy kizárólag szülői, illetve orvosi jóváhagyással engedélyezik azt. Ausztráliában például tilos a szolgáltatás igénybe vétele a gyerekeknek, mi több, a szalonokban kötelesek kihelyezni olyan figyelmeztetéseket, amelyek a lehetséges egészségügyi problémákról, köztük a bőrrákról is tájékoztatják a vendégeket.

A brit rákkutató egyesület által tavaly készített jelentés szerint a 11 és 16 év közötti brit fiatalok hat százaléka járt szoláriumba.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/szolarium-borrak-tilalom