Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Újfajta megtermékenyítés révén született baba

Új mesterséges megtermékenyítés révén jött világra egy újszülött Nagy-Britanniában: a kis Oliver az első baba a világon, aki úgy született, hogy az embriót a kromoszómák teljes vizsgálata után választották ki és ültették be.

Oliver 41 éves édesanyja tizenhárom, bevett módon végzett, ám sikertelen megtermékenyítés és három vetélés után hozta világra a kisfiút – számolt be szerdán a nottinghami Care Fertility Group. A termékenységi klinika olyan eljárást alkalmazott, amelynek során a beültetésre került petesejtet az örökítőanyagot hordozó kromoszómák vizsgálata után választották ki.

”A kromoszómák teljes körű felmérése megkétszerezi a terhesség esélyét azok számára, akik sikertelen megtermékenyítési kísérleteken vagy vetéléseken vannak túl” – mondta Simon Fishel, a klinika orvosa. Mint elmagyarázta, gyakran kromoszóma-rendellenességek okozzák, hogy az embriók nem maradnak meg, noha a mikroszkóp alatt egészségesnek tűnnek. „A fiatalabb nők felénél és a 39 év feletti nők 75 százalékánál rendellenességek lépnek fel” – tette hozzá.

A brit termékenységi társaság szerint az alkalmazott technika (Array Comparative Genomic Hybridization) sokat ígérő eljárás, de további kutatásokra van szükség.

Oliver megszületése ellenére más szakemberek is visszafogottan reagáltak a hírre. „Jelenleg erre csak nagy-nagy szerencseként lehet tekinteni” – véledett Peter Braude, a King's College szakértője.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/mesterseges-megtermekenyites-kromoszomak