Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Csoki korlátlan mennyiségben, kalória nélkül!

Egy harvardi professzor révén valósággá válik a csokifüggők álmainak netovábbja: korlátlan mennyiségű csokoládé nulla kalória bevitelével, egy inhalátor segítségével.

Az eszköz, melyet David Edwards, a Harvard Egyetem professzora diákjainak segítségével fejlesztett ki, akár egy gasztronómiai forradalom első lépése is lehet – olvasható a brit Telegraph oldalán. Lényege, hogy egy műanyag szipkán keresztül csokoládéízű port lélegezhetünk be, amivel kielégíthetjük az édességi iránt fellángoló sóvárgást.

A Le Whif névre keresztelt szipka a sima csokoládés mellett három másik – málna, menta, mangó – ízben is kapható lesz majd a szigetországban április végétől. Kifejlesztői szerint a termék alkalmazása teljesen biztonságos, a benne lévő por szemcséi ugyanis túl nagyok ahhoz, hogy a tüdőbe juthassanak vagy más kárt okozhassanak.

Edwards professzort elmondása szerint az étkezés bevett formáin túli és jövőbeni lehetőségei inspirálták az inhalátor kifejlesztésekor. „Az évszázadok során egyre kisebb adagokat ettünk egyre rövidebb időközönként.” A kutató szerint e tendencia logikus kimenetelét az étkezés lélegzéssé válása jelenti, így a konyhaművészet és az aeroszoltudomány ötvözésével megalkotta a belélegezhető csokoládét. A tervek szerint a csokoládét további ízek követik majd.

Az ízek belélegzése egyébként nem újdonság a gasztronómiában: Thierry Marx két Michelin-csillagos séf már kifejlesztett hasonló megoldásokat, bárányételei mellé például mentás inhalátort tálal fel.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/belelegezheto-csokolade