Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Súlyos károkat okoz a gyerekek agyában a mobilozás

Egy brit konferencián ismertetett kutatási anyag tanulsága szerint ötször nagyobb az esélyük az agydaganat kialakulására azoknak a gyermekeknek, akik rendszeresen használnak mobiltelefont.

A kutatók el szeretnék érni, hogy a 16 éven aluli gyermekek csak és kizárólag vészhelyzetben használják a mobiltelefon készülékeket. Az agy és az idegrendszer egészen 16 éves korig fejlődik, ezért vannak különösen nagy veszélyben a fiatalabb gyermekek, hiszen az ő szervezetük még jobban ki van téve a mobiltelefonokból származó káros sugárzásnak.

A kutatók szerint azoknak, akik 20 éves koruk előtt kezdtek mobilozni, közel ötszörös esélyük van a glióma kialakulására, ami a központi idegrendszerben található gliasejtek rákos megbetegedése. A fiatal mobilhasználók esetében az akusztikus neuróma kialakulásának esélye is ötször nagyobb. Ez a betegség a hallóidegeket támadja meg és gyakran okoz süketséget.

Az Orebro Egyetemi Kórház professzora, Lennart Hardell nyilatkozata szerint a gyermekek koponyája kisebb, és vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért a mobiltelefonokból származó sugárzás rájuk nézve sokkal károsabb, mint az idősebbekre. „A fiatalok jobban teszik, ha headsetet alkalmaznak telefonálás közben, vagy pedig csak sms-írásra használják készülékeiket” – nyilatkozta Hardell professzor.

A mobiltelefonok jeladásnál és vételnél rádió és elektromágneses sugárzást bocsátanak ki, amely egyes tudósok szerint jelentősen hozzájárulhat a rákos megbetegedések kialakulásához. Az Egészségügyi Világszervezet és az Ausztrál Központi Rádiófrekvencia Kutatási Intézet álláspontja szerint a mobiltelefonok semmilyen formában nem károsak az egészségre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/mobiltelefon_agydaganat