Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Súlyos betegségektől véd a mediterrán étrend

A zöldségben, gyümölcsökben gazdag mediterrán étrend tényleges védelmet biztosít a daganatok, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint más krónikus kórképek ellen.

Francesco Sofi, a Firenzei Egyetem táplálkozástudományi szakértője és kollégái 12 nagyszabású nemzetközi követéses vizsgálat anyagát elemezték. A kutatásokban 1,5 millió ember vett részt, akiknek sorsát 3-18 éven át követték nyomon.

A hagyományos mediterrán étrend sok zöldséget, gyümölcsöt, halat, valamint olyan telítetlen, azaz egészséges zsírokat tartalmaz, mint az olívaolaj. Követői ugyanakkor kevés vörös húst, tejterméket és alkoholt fogyasztanak.

Mint kiderült, azon személyek körében, akik szigorúan tartották magukat a mediterrán étrendhez, 9 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás, 13 százalékkal alacsonyabb volt a Parkinson- és Alzheimer-kór előfordulása, és 6 százalékkal ritkábbak a rosszindulatú daganatok. A firenzei kutatók kidolgoztak egy "megfelelési táblázatot", amelynek segítségével értékelni lehet, hogy mennyire követi valaki a mediterrán étrend előírásait. "A "megfelelési táblázat" hatékony eszköz lehet a megelőzésben, a megbetegedési és halálozási ráták csökkentésében" - hangsúlyozták a kutatók.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/mediterran_etrend_betegsegek