Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Harcoljon a koleszterin és az elbutulás ellen!

A magas koleszterinszint számos negatív következményének egyike lehet az Alzheimer-kór kialakulása, egy biztató eredményű kutatás szerint azonban napi egy csésze kávéval megelőzhető lehet a baj.



A kávé és az Alzheimer-kór alacsonyabb rizikójának kapcsolata már korábban is ismert volt, most pedig egy amerikai kutatócsoport magyarázatot is adott az összefüggésre.

Az agy és a test vérellátása között létezik egy természetes védőrendszer, a „vér-agy gát”, mely megakadályozza, hogy a vérkeringésből potenciálisan ártalmas vegyületek jussanak a központi idegrendszerbe.

Korábbi kutatások szerint a koleszterin [0] magas szintje „lyukassá” teszi ezt a gátat, aminek hatására az agy védtelenné válik a károsodással szemben, ez pedig előidézheti vagy hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.

Az Észak-Dakota Egyetem kutatása során a zsírban gazdag étrenden tartott kísérleti nyulak egy részének napi egy kávénak megfelelő koffeint adtak a kutatók. 12 héttel később ezeknek az állatoknak az agya sokkal inkább sértetlen volt, mint azoké, akik nem kaptak koffeint.

Dr. Jonathan Geiger, a kutatás vezetője szerint a koffein úgy tűnik, képes ellensúlyozni a koleszterin [0] vér-agy gátat károsító hatását, és mivel biztonságosan alkalmazható, könnyen elérhető szer, fontos szerepe lehet az idegrendszeri betegségek kezelésének.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koleszterin_alzheimer_koffein