Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Hiába alacsony a zsírtartalma, nem fogyaszt!

Bár sok reklám azt állítja, hogy tejtermékek, még ha alacsony zsírtartalmúak is, és a kalcium segítségünkre lehet a fogyás során, amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ennek semmilyen tudományos alapja nincs.



Dr. Amy Joy Lanou, az Észak-Karolina Egyetem munkatársa, és Neal D. Barnard közös kutatása szerint 49, a témával kapcsolatos klinikai kísérletből 41 semmilyen összefüggést nem mutatott ki a tejtermékek, a kalcium és a fogyás között. Elképzelhető, hogy az összefüggések, melyeket néhány megfigyelésen alapuló tanulmány állapított meg, más faktoroknak köszönhetők, mint például az életmódváltás, a több testedzés, a magas kalóriatartalmú ételek megvonása, vagy a megnövekedett rost-, gyümölcs- és zöldségfogyasztás – állítják a kutatók.

„Az eredményeink azt mutatják, hogy a tejtermékfogyasztás növelésével nem feltétlenül jár együtt a fogyás, sőt, akár az ellenkezője is előfordulhat.” – vonta le a következtetést Lanou és Barnard a Nutrition Reviews legutóbbi számában. Lanou állítása szerint egyáltalán nem lepődött meg az eredményeken, mivel a tej az a táplálék, amely a növekedéshez kell. „Balgaság azt gondolni, hogy egy magas kalória-, zsír- és fehérjetartalmú táplálék segít a fogyásban.”

Lanou azt javasolja, hogy térjünk át a vízre. „A napi kalóriamennyiséget nagy részben tejjel, tejturmixokkal, édesített üdítőkkel visszük be. A víz sokkal egészségesebb és kalóriamentes. Ha tej helyett vizet iszunk, akkor több tápláló élelmet vehetünk magunkhoz, mint például gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat, hüvelyeseket, anélkül, hogy túllépnénk a napi energiaigényünket.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tej_kalcium_fogyas