Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Porckorongsérv miatt ért véget egy csodálatos karrier

Mandula Petra az utóbbi évtized legtöbbre hivatott magyar teniszezőnője karrierje alatt legyőzte Capriatit, Miszkinát vagy Dokicot, a világranglista 30. helyéig kapaszkodott egyéniben. Egy sajnálatos porckorongsérv miatt azonban kénytelen volt fiatalon abbahagyni az élsportot.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit! 



- Amíg aktívan versenyeztél, milyen módszerekkel készültél fel a versenyekre?

- Mint minden sportban, itt is van felkészülési időszak. A versenyre rá kell készülni, ami függ attól, hogy milyen versenyről van szó, és hogy mennyi idő van pihenni. Általában október vége környékén befejeződnek a versenyek, ilyenkor van 2-3 hét pihenő, majd elkezdjük a felkészülést, és január elején már kezdődik is minden elölről. Ami nagyon fontos: az állóképesség. Fejben és lelkileg is készülni kell persze. Az ember hazamegy 1-2 hétre, és már mehet is vissza. Ez az, ami igazán igénybe vesz.

- Mennyit edzettél?

- Napi kétszer két óra teniszezés, majd egy óra kondizás. A teniszhez szinte minden porcikádat edzeni kell.

- Az edzésekhez szükséged volt esetleg különleges étrendhez?

- Valójában nem. Persze fontos az egészséges étrend, hogy betartsuk, amit a szánkba rágtak, mint például ne együnk bélszínt a meccs előtt, de arra sosem volt szükségem, hogy papírról nézzem a napszaknak megfelelő menüt. De ismerek olyat, aki ezt tette. Egyébként sem vagyok nagy ínyenc, így nem esett nehezemre olyan ételt fogyasztani, amit esetleg elő is írtak volna. Szeretem a zöldségeket, a gyümölcsöket, a tésztát.

- Milyen sérülések veszélyeztettek az edzések és a meccsek során?

- Szinte minden izmunk ki van téve valamilyen sérülésnek. Ezért nagyon fontos, hogy tetőtől talpig mindenünket erősíteni kell. Valójában ebből áll az edzés nagy része. Persze, amit a legtöbben emlegetnek a könyök, a boka és a térd. Nekem is számtalanszor ficamodott ki a bokám, aztán az edző segített olyan erősítő gyakorlatokban, hogy ez már egyre ritkábban forduljon elő. Valószínűleg az is sokat segített, hogy a szerencsésebb izomzatúak közé tartozom.

- Porckorongsérv miatt hagytad abba a teniszt. A kezelésed mennyire volt eredményes?

- Nem nagyon volt kezelés. Elmondták, hogy gyógytornával tudnak segíteni, esetleg lehet műtéttel próbálkozni, de semmi értelme sem lenne, ha később ugyanúgy terhelném a sport által. A civil életben annyira nem fáj, hogy ez megkeserítse az életemet, így nem kezeltetem. Tornát és úszást javasoltak, de szerencsére most panaszmentes vagyok.

- Mennyi idő kellett, hogy testileg, lelkileg talpra állj?

- Fizikailag hamar sikerült. Lelkileg inkább a döntést volt nehéz meghozni. Hónapokig az ment, hogy néhol nagyon fájt, aztán tök jó volt, majd megint lesérültem. Fél év után már beláttam, hogy valószínűleg abba kell hagyni, az orvosok sem bíztattak, így meghoztam a döntést. Ez után már nem volt mit feldolgozni, megfontolt döntés eredménye ez. Nem vagyok kétségbeesve, hogy „jaj mi lesz velem a tenisz nélkül!”.

- Mennyire változott meg az életmódod ezután?

- Akinek a mindennapjait a mozgás, az edzés és a versenyzés tölti ki, annak a szervezete egy sérülés után is igényli a sportot. Ezért jártam még kondizni, hetente egyszer-kétszer, de szép lassan ezt is leadtam, szeretek pihenni és van bennem egy csipetnyi lustaság is. Talán annyiban változott, hogy több időm maradt olyan dolgokra, amit ezelőtt nem tehettem. Persze azért a tenisz most is szerves része az életemnek.

- Mivel töltöd a hétköznapokat?

- Egyáltalán nem unatkozom, rengeteg intéznivaló akad. A párommal leköt minket a teniszakadémia, amivel foglalkozunk, ráadásul májusban lesz az esküvőnk, amit együtt szervezünk. Jól érzem magam a bőrömben, izgalmas a készülődés, a szervezkedés, örülök, hogy van mit csinálni. És természetesen a tenisz sem tűnt el az életemből teljesen.

- Milyennek látod a magyar teniszt? Milyen a kultúrája nálunk a külföldi népszerűséghez képest?

- Nem akarok durván fogalmazni, de a magyar tenisz szerintem a béka segge alatt van. A külföldi versenyek, játékosok élvezik a reflektorfényt, nagyobb hírverést kapnak, ami a médiának köszönhető a leginkább. Nálunk meg alig ismerik a szerintem legjobb teniszező, Czink Melinda nevét. Az is igaz, hogy nem lehet azt sem mondani, hogy sok kiemelkedő teniszező van Magyarországon. Úgy érzem, az a probléma, hogy nem fektetnek elég hangsúlyt az utánpótlásra. Nem beszélve arról, hogy az egyesületek a kiegészítő sportokat sem tartják megfelelően szem előtt a felkészítésben. Mi az akadémián megpróbálunk minden igényt kielégíteni, a kezdetektől a versenyzői karrierig.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit! [0]



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/sztareletmod/mandula_petra