2024. Április 20. szombat
Az idén nyáron – úgy tűnik – végre szabadon utazhatunk, vége a COVID-19 világjárvány alatt meghozott szigorításoknak. Mozgásba is lendült az egész világ, hihetetlen mennyiségű közösségi program, koncert, fesztivál hívogat bennünket, és a tömegközlekedést is bátran használjuk ismét. A közösségbe járás gyakoriságának növekedésével megnő a – főképpen felsőlégúti – megbetegedések kockázata, márpedig ha nyaralni készülünk, akkor a várva várt esemény idejére nem szeretnénk lebetegedni.

A koronavírus járvány alatt világszerte megtanulták az emberek, hogy az egyik legjobb védekezés egy nagyon egyszerű dolog: a gyakori kézmosás. Ezzel a hétköznapi művelettel fizikailag akadályozzuk meg, hogy a kezünkről a szervezetünkbe kerüljenek a kórokozók. A COVID-19 csak egyike a felsőlégúti fertőzéseknek, különböző vírusok és baktériumok terjednek levegővel és cseppfertőzés útján, náthát, köhögést, torokfájást, fejfájást és ízületi fájdalmakat okozva. A légúti fertőző betegségek ellen – bár elengedhetetlen -, de nem elégséges a kézmosás, hiszen a köhögés, tüsszentés, vagy akár a normál beszéd közben távozó nyálcseppek közvetítik a kórokozókat.

MedijóVédelem a szájban: Medistus® Antivirus

A fertőzés során a vírusok, baktériumok hozzákapcsolódnak a gazdasejthez, és megkezdik szaporodásukat. A szájon keresztül, vagyis a „nyitott kapun” jutnak be a kórokozók a szervezetbe és találkoznak a nyálkahártyával, ami máris ideális terep a romboló munka megkezdésére. Kézenfekvő tehát a megoldás: itt kell hatékony védelmet kialakítani és megakadályozni, hogy a kórokozók a gazdasejthez kapcsolódhassanak. A kutatások során beigazolódott, hogy különleges, ritka növényi polifenolok képesek meggátolni ezt a kötődést.

Medistus

Megnézem a Medistus Antivirus lágypasztillát>>

A Medistus® Antivirusban található Kistosyn® 200 kivonat bőségesen tartalmaz növényi polifenolokat és biopolimereket, amelyek a száj- és a garatnyálkahártyán filmszerű védőréteget képeznek. A lágypasztillát megelőzésképpen használva a kórokozók fizikai akadályba ütköznek.

Ha előre elterveztük a nyaralást, ne adj’ Isten be is fizettük magunkat valahová, ne maradjunk itthon betegség miatt. Használjuk a pasztillát fertőzésveszélyes, zsúfolt helyeken, koncerten, tömegközlekedési eszközökön, moziban, az utazás alatt a repülőn, vonaton, de akár a nyaralás során a múzeumokban, a népszerű turisztikai helyeken is.

 

Szponzorált tartalom


2022. 05. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés