2024. Március 29. péntek
1 . oldal
A nap süt, a hús serceg, mögötted az első sütés szinte teljesen el is tűnt, pedig 5 perce sincs, hogy lehúztad a rácsról. Halk zene szól, kortyolsz egyet, és arra gondolsz, hogy megint jó ötlet volt a grillezés.

A grillben minden benne van, ami nyár. Szabad levegő, barátok, család, húsok, sajtok, zöldségek (és gyümölcsök), szinte bármit süthetsz bármivel. Lehet az nagy gonddal pácolt és gyúrt hamburgerhús, a konyhakertben szedett zöldség, vagy hirtelen ötletből vásárolt sárgadinnye, amely baconbe tekerve végzi.

A sajtok is remekül viselkednek a grillen, nagyon jól passzolnak húsokhoz, salátákhoz, lilahagymához, esetleg áfonyalekvárhoz. Az egy-két centi vastag darabok elég hamar megsülnek, miközben ezzel a vastagsággal még kezelhetőek maradnak, így nehezebben folynak szét a melegben. A grill mozzarellát, amit egyedül a Szarvasi Mozzarella készít, például 200-220 fokon érdemes sütni. Ez a grill esetében azt jelenti, hogy nagyjából három másodpercig tudod a tűz felett tartani a kezed. Ezen a hőmérsékleten mindkét oldala elkészül 1-1 perc alatt. Érdemes előre ízesítni a sajtot, például megkenni enyhén fűszeres olajjal, amelynek a titkos receptjével lehet szédíteni az elégedetten cuppogó családtagokat. A hirtelen megsült külső rész pedig enyhén karamelizálódik, ezért édes ízekkel is tökéletesen működik.

A Grill Mozzarella pedig ugyanaz, mint az eredeti mozzarella, csupán a tej kapott némi természetes anyagot, amitől jobban bírja a hőt. Ehhez viszont az kell, hogy forró felületre tedd, például a rácsra tett grillfóliára, amikor a zöldségeket sütöd meg.

Szponzorált tartalom



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés