2024. Október 14. hétfő
Az agyi aktivitás képalkotó eljárással történő vizsgálatával brit kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy egyesek valódi fájdalmat érezhetnek mások szenvedése láttán.

A Birminghami Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy mi zajlik azok agyában, akik állításuk szerint érezték a másik ember fájdalmát. Kiderült, hogy a saját fájdalomérzetet jelző agyi területek aktivitása jelentősen megnőtt, amikor ezek az emberek szemtanúi lettek egy másik ember sérülésének.

agy, fájdalom

Stuart W. G. Derbyshire, a Pain c. folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy az emberek egy részének fájdalomélménye van anélkül, hogy betegséget vagy sérülést állapítanának meg náluk. A kutató és munkatársai szerint megállapításuk hozzásegíthet ahhoz, hogy a megmagyarázhatatlan, funkcionális fájdalmakat kezelni tudják.

A vizsgálat első szakaszában 108 egyetemistának olyan képeket mutattak, amelyek fájdalmas helyzeteket, például sportsérüléseket örökítettek meg. A diákok közel harmada jelezte, hogy fájdalmat érzett ott, ahol a képen látható ember megsérült. Közülük választottak ki tízet, valamint tíz embert a kontrollcsoportból is, velük fMRI-felvételeket is készítettek.

Ez a képalkotó módszer az agyi véráramlás változásai alapján jelzi, mely területeken nagyobb az aktivitás. Az érzelmekhez kötődő részeken valamennyi alanynál aktivitás mutatkozott, miközben a képeket nézték, ám az első csoportba tartozóknál nagyobb aktivitás jelentkezett a fájdalomközpontokban is.

A kikérdezésnél az is kiderült, hogy a mások fájdalmára saját fájdalommal reagálók hajlamosabbak voltak elkerülni a horrorfilmeket és a felkavaró híradófelvételeket, „hogy megóvják magukat a fájdalomtól” – mondta Derbyshire.


Forrás: MTI
2009. 12. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés