2024. Március 29. péntek
Lassítják a csontvelőben az új vérsejtek képződését a zsírsejtek számuk csökkentése ezért gyorsíthatja a rákos betegek felépülését csontvelő-átültetés után – közölték amerikai kutatók a Nature tudományos magazinban.

Korábban úgy vélték, hogy a csontvelőben lévő zsírsejtek csak a helyet foglalják, de nem zavarják a vérképző őssejtek működését. George Daley, a Harvard Egyetem orvosi karának munkatársa kutatócsoportjával azonban arra a következtetésre jutott, hogy a zsírsejtek rontják a vérsejtek képződésének esélyét.

zsírsejtek, csontvelő-átültetés

A kutatók olyan génmódosított egereket vizsgáltak, amelyek csontvelőjében nem képződtek zsírsejtek. Megállapították, hogy ezekben az állatokban sokkal hatékonyabban fejlődtek új vérsejtek, mint normál társaiknál. Kísérleti, zsírsejteket blokkoló vegyületet alkalmazva az is kiderült, hogy ebben az esetben is javul a vérképzés.

A kemo- és a sugárterápia elpusztítja a rákos páciensek vérsejtjeinek jelentős részét, így kerülhet sor a csontvelő, ezáltal a vérképző őssejtek átültetésre, amely után újra kell képződnie az immár egészséges vérsejteknek. Ha sikerülne a zsírsejteket távol tartani, az újraképződés gyorsabb, hatékonyabb lehetne.

Daley kutatócsoportja feltárta, hogy az egerek zsírban dús farokcsontjában csak negyedannyi vérképző őssejt van, mint testük más csontjaiban. A zsírsejtek petri csészében is csökkentették a vérképző sejtek hatékonyságát.

Ha a rendelkezésre álló, zsírsejtek képződését akadályozó vegyületek hatékonyan alkalmazhatók lennének csontvelő-átültetés után is, akkor az érintett páciensek gyorsabb, eredményesebb gyógyulásra számíthatnának.


Forrás: MTI
2009. 06. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés