2024. Március 28. csütörtök
Egyszerű tanáccsal szolgálnak holland tudósok mindazoknak, akiknek külön harc, hogy gyermekükbe némi zöldséget belediktáljanak. A probléma megoldása: nem túlfőzve, hanem ropogósan kínáljuk a zöldségeket.

A Wageningeni Egyetem két, nagyon széles körben elterjed zöldségfélével, sárgarépával és zöldbabbal végzett kísérletet. A növényeket hat különböző módon – pürésítve, párolva, vízben főve, olajban sütve, zsiradékkal párolva és grillezve – készítették el, majd 4 és 12 év közötti gyerekekkel és kontrollcsoportként 18-25 éves fiatal felnőttekkel ízleltették kóstoltatták meg őket, hogy rájöjjenek, melyik felel meg legjobban a gyermekek ízlésének.

zöldség, gyerekek

A szakemberek – akik tisztában vannak azzal, hogy számos országban a fejlődésben lévők sokkal kevesebb növényi táplálékot fogyasztanak, mint amennyire szükségük volna – úgy találták, hogy a gyerekek körében legnagyobb sikert a párolt (vagyis gőzben főtt) és a vízben főtt zöldségek érték el.

A vizsgálatot végzők megjegyezték, hogy a zöldségfélék éppen így elkészítve őrzik meg legjobban eredeti zamatukat, színüket és ropogós állagukat, a felszínük pedig egyenletes színű marad, azaz nincsenek rajtuk foltok, sült részek.

„A zöldségek iránti pozitív érzelmeket a növények állaga, egységes megjelenése és ropogóssága együttesen váltja ki a gyerekekben, ezek a tulajdonságok egyszerűen ellenőrizhetők a szájban” – magyarázták a szakemberek közleményükben.

„Habár további kutatások szükségesek ahhoz, hogy az eredményeinket igazolják, a mostani vizsgálat szerint valószínűleg minél ropogósabban és minél egységes külsővel kell a gyerekek számára a zöldségeket feltálalni” – tették hozzá.


Forrás: MTI
2010. 03. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés