2024. Április 20. szombat
Azok az emberek, akik tudnak valamilyen hangszeren játszani, úgy tűnik, idősebb korukban is éberebbek tudnak maradni – derül ki a Université de Montréal’s School of Speech Language Pathology and Audiology új tanulmányából.

„Minél több információnk van a zenének a szenzoros folyamatokra gyakorolt hatásáról, annál szélesebb körben tudjuk a zenei képzést alkalmazni, olyan egyéneknél, akiknek csökkent a reakcióidejük” – mondja Simon Landry, a kutatás vezetője. „Ahogyan az emberek öregszenek, úgy lassul reakcióidejük. Hasznos lehet számukra, ha bebizonyítjuk, hogy a hangszeres zenetudás javítani tudja a reakcióidőt.”

Ezt egye, hogy fiatal maradjon a teste!> > >      

A tanulmányba olyan zenészeket vontak be, akik 3 és 10 éves koruk között kezdték a zenetanulást és legalább 7 évig folytatták. A kontrollcsoportot egyetemisták alkották. Egy csendes, jól megvilágított szobába ültették őket, egyik kezükben egy számítógépes egér volt, a másik kezük mutatóujja pedig egy kis doboz alakú vibrációs készüléken pihent, mely időközönként vibrál. Az egérrel kattintással kellett jelezniük, ha egy bizonyos hangjelzést hallanak, vagy ha a másik kezükkel vibrációt érzékelnek, vagy ha mindkettő szinkron bekövetkezik.

Egészséges fejbőr, gyönyörű haj -  holt-tengeri iszapos samponszappannal.>>>

Az eredményekből egyértelműen látszott, hogy mind a hang-, taktilis, és audio-taktilis ingerekre szignifikánsan gyorsabban reagáltak a zenészek, mint a zenetanulásban nem jártas egyének. A tanulmányt a Brain and Cognition U.S. folyóiratban publikálták.


Forrás: Medipress
2017. 01. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés