2024. Április 19. péntek
Gyakran egyszerű kozmetikai problémaként kezelik, a vitiligo azonban ennél összetettebb betegség. Bár kialakulásának pontos okai nem tisztázottak, a legszélesebb körben elfogadott hipotézis szerint autoimmun betegség, melyhez több más kórkép is társulhat.

Fehérfolt-betegség, vagy foltos festékhiány néven is ismert elváltozás, melynek során a bőr foltokban veszíti el barnaságát. A folyamatot a bőr színét adó melanin hiánya okozza: a festékanyagot előállító sejtek elhalnak, vagy működésük leáll, melynek következtében a bőrön egyre növekvő kiterjedésű fehér foltok jelennek meg – sorolja a tüneteket dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa. A betegség első jelei rendszerint az arcon, vagy a kézfejeken jelentkeznek. A betegek életében nagy lelki terhet jelent a foltok viselése. A vitiligo nem fertőz, de ennek ellenére jelentősen megnehezíti a közösségbe való beilleszkedést, munkavállalást. A pszichés következmények mellett egészségügyi vonzatai is jelentősek, a vitiligo gyakran jár együtt egyéb betegségekkel.

Egyes álláspontok szerint az immunrendszer a felelős, vagyis az autoimmun folyamatok eredményeként jelennek meg a bőrön a fehér foltok, vagyis a szervezet maga zavarja meg a pigmentsejtek működését. Erre utal, hogy sokszor más autoimmun betegség mellett bukkan fel a vitiligo, illetve társbetegségek is kísérhetik. Például pajzsmirigy betegség, savhiányos gastritis, cukorbetegség, Addison-kór (idült mellékvesekéreg-elégtelenség), vagy vészes vérszegénység.

A vitiligo kezdeti tünetei nemcsak a bőrön – elsőként rendszerint az arcon és\vagy kézfejeken – jelentkezhetnek. Figyelmeztető jel lehet a haj idő előtti – 35 év alatt történő - őszülése, vagy férfiaknál a bajusz, vagy szakáll területén tapasztalt hasonló jelenség. A bőrön jelentkező fehér foltok eredete sok esetben egészen más okokra vezethető vissza – magyarázza az Immunközpont orvosa. Panaszok esetén a mielőbbi orvosi vizsgálat azért is indokolt, mert foltokban jelentkező festékhiányt okozhatnak például bizonyos bőrrák típusok is: a pikkelyes sejt karcinóma (SCC), vagy aktinikus keratózis (a hámsejtek reakciója a kóros napfény hatására, daganatmegelőző állapot). Főként a háton és a mellkason megjelenő fehér foltokat okozhat a napgombának nevezett bőrbetegség is. A gomba által termelt anyag gátolja a melanociták működését, ezért napozást követően a gombától károsított részeken elmarad a barnulás. Egyéb bőrbetegségek, például a pikkelysömör, vagy ekcéma is foltokban jelentkező bőrelváltozásokat okozhat.

A vitiligo bőrtüneteinek bőrgyógyászati kezelése mellett, az immunológiai vizsgálatok a háttérben meghúzódó társbetegségek vizsgálatára irányulnak. A laboratóriumi vizsgálatok fontos adatokkal szolgálhatnak a pajzsmirigy- és az immunrendszer működésével kapcsolatban is. A betegség diagnózisa esetén mindig érdemes a társbetegségeket is vizsgálni és a betegeket komplex kezelésben részesíteni.


Forrás: orvostkeresek.hu
2014. 01. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés