2019. Október 19. szombat
Az iparosodást követő kor egyik nagy előnye, hogy nem kell tartanunk a korai halálozástól. Ennek a ténynek egy érdekes mellékhatása lehet viszont az, hogy drámaian csökkent a születések száma.

A Science című tudományos folyóiratban Ruth Mace antropológus professzor világos párhuzamot von a magasabb várható élettartam és a városokban tapasztalható alacsony termékenység között. Mace professzor annak tulajdonítja ezt a trendet, hogy túlságosan nagy összeget fektetünk a gyermeknevelésbe.

hosszú élet élettartam terméketlenség család gyermekvállalás

„A nagyobb család a sikeres termékenységet jelzi, de együtt jár azzal, hogy kevesebb pénz jut egy gyerekre. Ezzel szemben, ha emelkedik a családtervezés költsége, épp az ellenkezője történik. Egyre többet kell beruházni az utódokba, hogy maguk is családot alapítsanak. A szimulációk azt mutatták, hogy ez egy virágzóbb társadalomhoz vezethet.”

A történelmi és evolucionista demográfusok is egyetértenek abban, hogy a városban nevelkedő gyerekeket képessé kell tenni arra is, hogy vetélkedjenek társaikkal a párválasztásban, a munkahelyekért és a családjuk támogatásáért is, mely versenyhelyzet végső soron a születése számának visszaesését eredményezi.

„Az oktatási rendszer bevezetett egy új mechanizmust, melynek segítségével a gyerekek versenghetnek a jövőbeli munkalehetőségekért. Az iskola is nyomást gyakorol a szülőkre, hogy megfelelően táplálják és öltöztessék gyermekeiket. A szülői beruházás elfogadható szintje is megemelkedik” – magyarázza Mace professzor.

„Ezek a feltételek olyan helyzetet teremtettek, melyben elszabadultak a szülői befektetések, egyre többet és többet költenek a gyermekeikre, vagyis egyre kevesebb és kevesebb gyereket vállalnak.”


Forrás: Medipress
2008. 02. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés