2019. November 22. péntek
Kezdenek megmutatkozni az orvostovábbképzés fejlesztésének eredményei: a születéskor várható élettartam 4-4,5 évvel nőtt Magyarországon – közölte a Debreceni Kardiológiai Napok titkára a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

A szív-érrendszeri betegségek még mindig vezető halálozási okot jelentenek Magyarországon, miközben Európában csak a harmadik – mondta Czuriga István címzetes egyetemi docens. Szerinte Magyarországon jelentősen javult az akut ellátás színvonala, ugyanis az egész országot lefedik azok a centrumok, ahol azonnal „kinyitják” az infarktusos beteg elzáródott erét, és ezzel megmentik az életét.

születéskor várható élettartam, szív-érrendszeri betegségek

Ugyanakkor hiába az akut ellátás, ha azt nem követi a rehabilitáció, a hosszú távú kezelés. Ha ezen a területen sikerül szemléletváltást elérni, akkor további jelentős javulás következhet be az ellátásban – fűzte hozzá a kardiológus.

Czuriga István elmondta: ezért születtek meg az új kardiológiai irányelvek, és elsődlegesen ez a célja a továbbképzés jellegű debreceni kardiológiai napoknak is.

A város  legnagyobb orvoskongresszusán, az idén 14. alakalommal megrendezett kardiológiai napokon több mint ezer szakember tekinti át a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével, gyógyításával kapcsolatos kérdéseket.

A tanácskozáson külön szekcióban foglalkoznak a sport és a hirtelen szívhalál összefüggéseivel. Erről közös állásfoglalást készített a kardiológusok és a sportorvosok társasága. A dokumentum szabályozza a rejtett szívbetegségek és ritmuszavarok, a szervi elváltozások, a betegséggel kapcsolatos hajlamok feltárását az élsportolók körében – mondta Czuriga István.


Forrás: MTI
2009. 03. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés