2024. Április 20. szombat
Vannak szülők, akik számára komoly kihívást jelent, hogy gyerekeiket új ételekkel ismertessék meg. Ugyanakkor a problémát nem az adott étel okozza, sokkal inkább a gyerek személyiségétől függ, mennyire lesz válogatós.

„Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki. Már igen korán látszik, hogy egy baba nyitottan reagál-e egy új ingerre, vagy inkább visszahúzódik. Hasonló a helyzet akkor is, ha új, ismeretlen ételek kipróbálásáról van szó” – mondja Kameron Moding, a University of Colorado munkatársa.

Haslaposító kúra gyógynövényekkel - csodásan egyszerű>>>

A kutatás során a szakemberek Moding vezetésével 136 csecsemőt vizsgáltak: az érdekelte őket, hogyan reagálnak az új ételekre és az új játékokra életük első 18 hónapjában. Kiderült, hogy azok, akik visszafogottan és tartózkodóan reagáltak az új játékokra, az új ételekkel is így voltak.

A szédülés okai,  veszélyei - az orvos válaszol>>>

„Mindez azt mutatja, hogy a személyiségtípustól függ, hogyan reagál egy gyerek az új ételre, nem pedig pedig magától az ételtől. Ezzel együtt azonban fontos, hogy a szülők ne adják fel a próbálkozást, hiszen sokszor több időre van szükség ahhoz, hogy a gyerek megbarátkozzon az új étellel” – teszi hozzá a szakember.Az anyag a Child Development című szaklapban került publikálásra.


Forrás: Medipress
2017. 09. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés