2024. Március 29. péntek
New York-i tudósok szerint az új gyógyszer már idén piacra kerülhet, és véd a vírus valamennyi válfaja ellen. Egyelőre nem kapható ilyen készítmény, minden szezonális oltóanyagot a legdominánsabb törzsek alapján fejlesztenek ki.

Az univerzális vakcina egy lépéssel közelebb került a valósághoz, hiszen már a klinikai tesztfázis előtt áll, amire várhatóan idén sor kerül. A valamennyi vírustörzs ellen védő készítmény legalább 20 éven át hatásos lehet – árulták el az amerikai Mount Sinai Health System munkatársai. A jelenlegi leghatékonyabb óvintézkedés a szezonális védőoltás, amely az éppen dominánsként előre jelzett vírusokkal szemben óv, tehát a többivel és az esetleges újonnan kifejlődőkkel szemben nem. Dr. Peter Palese, az Icahn School of Medicine mikrobiológiai tanszékének vezetője úgy nyilatkozott az ABC News hírműsornak, hogy az új oltás minden eddiginél széleskörűbb és tartósabb védelmet biztosít az influenza ellen. „Megvan rá az esély, hogy egy életen át védjen” – bizakodott a szakember.

Az idei oltás mindössze 33 százalékban bizonyult hatékonynak az Egyesült Államok hivatalos szervei szerint. Ez annak tudható be, hogy mire legyártották az oltóanyagot, a kórokozó mutálódott, amivel csökkent a vakcina hatékonysága. „Az univerzális oltás az influenza elleni küzdelem Szent Grálja, és elkepesztő távlatokat nyitna meg az orvostudományban” – mondta Dr. William Schaffner, a Vanderbilt University Medical Center munkatársa.


Forrás: Medipress
2015. 01. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés