2019. Október 18. péntek
Nem csupán az elhízás, de a fiatalon felszedett kisebb túlsúly is megrövidíti a várható élettartamot – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézet kutatói. Ugyanezt a kockázatot hordozza az alultápláltság is, meglepő módon a dohányzás viszont kevésbé tűnik veszélyesnek.

Martin Neovius és munkatársai 45 ezer férfi adatait elemezték, akik Svédországban 1969-ben és 1970-ben kötelező katonai sorozáson vettek részt 18 évesen. Feljegyezték egyebek mellett az újoncok dohányzási szokásait és testtömegindexét (BMI) is.

túlsúly, dohányzás, korai halál

A férfiak egészségi adatait 38 éven át követték nyomon, ezalatt 2897-en haltak meg. A legkisebb halálozási arányt, ahogy várható volt, a nemdohányzó normál súlyúak körében találták. A dohányzók és a túlsúlyosak csoportjában a korai halál valószínűsége egyaránt nagyjából kétszeresére emelkedett, de meglepő módon a kövérség kissé nagyobb halálozási kockázatot jelentett, mint az erős dohányzás. Azoknál a férfiaknál pedig, akiknél mindkét kockázati tényező jelen volt, ötszörösére nőtt az elhalálozás esélye.

A korai halál veszélye a normál súlyú, nemdohányzókhoz képest nagyobb arányban fenyegette a 18 évesen kissé túlsúlyos, az enyhe dohányos (legfeljebb napi 10 szál cigaretta) és a súlyosan alultáplált (17-nél kisebb BMI) férfiakat is – áll a British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmányban.

A svéd tanulmány szerzői emlékeztetnek arra, hogy a Harvard orvosai nőkre vonatkozóan nagyon hasonló összefüggéseket fedeztek fel az élettartam és a túlsúly között. Neovius úgy véli, a két tanulmány eredményei kiegészítik és megerősítik egymást.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte legalább egymilliárd ember túlsúlyos, harmaduk elhízott. Az elhízás – különösen a gyerekek körében – egyre gyakoribb az elmúlt három évtizedben.


Forrás: MTI
2009. 02. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés