2017. Augusztus 21. hétfő
Gyógyító katarzis -  Kiegészítő kezelés -  Vissza a társadalomba -  Történelem
A pszichiátria a klinikai orvostudományokon belül egyedülálló helyzetben van. Igyekszik megragadni az emberről alkotott fogalmaink, ismereteink teljességét, és így kívánja értelmezni a lélek kóros állapotait.

művészetterápia A biológia, a pszichológia, a szociológia és az orvostudomány eredményeit egyaránt integráló pszichiátria sajátos helyzetéből adódóan talán a legközelebb áll a humán tudományokhoz a természettudományok közül. Nem véletlen tehát, hogy a pszichiátriai megbetegedések felkeltették a művészek érdeklődését is. A képzőművészet kapcsolata a pszichopatológiával rendkívül gazdag.

Gyógyító katarzis

A művész képi, tárgyi megjelenítő képességével, rajzaival, festményeivel, szobraival bepillantást enged benső énjébe, saját lelki működéseinek komplexitásába. Az őszinteségnek, a kendőzetlen feltárulkozásnak katartikus ereje van. A szemlélő számára az azonosulás lehetőségét, élményét jelentheti, hogy a művek olyasmit mondanak ki helyettünk, amit mi magunk nem merünk megfogalmazni. Több évezred tapasztalatai mutatják, hogy a műalkotások komoly hatással vannak lelkünkre, és klinikai megfigyelések tömege támasztja alá, hogy a pszichiátriai betegek állapota nagymértékben befolyásolható a művészet eszközeivel, zenével, képpel, mozgással, színházzal.

Számos elismert pszichoterápiás módszer él a katarzis eszközével, melyet az ókori görög drámák hatástárából ismerhetünk. A katarzist eredetileg művészi eszközökkel érték el, míg a ma elfogadott pszichoterápiák más módszerekkel váltják ki ezt a hatást. Ez alól kivételt képeznek a művészetterápiák, melyek a műalkotások révén befolyásolják a beteg és nem beteg lélek működéseit.

Kiegészítő kezelés

A művészetterápia önálló gyógyeljárásként a legtöbb mentális zavar esetén nem elegendő, de kiegészítő kezelésként a gyógyszeres, pszicho- és egyéb szocioterápiás beavatkozások mellett elemi hatású lehet. A művészetterápia speciális kommunikációs csatornákat nyit, és gyakran a szokványos terápiák hatástalansága esetén is áttörést hozhat az önmagukba zárt, a külvilágtól saját lelki világukba zárkózó, különös élményekre különös viselkedésformákkal reagáló páciensek kezelése során.

A krónikus pszichiátriai zavarok legtöbbjét ugyanis jellemzik a környezettel való kommunikációs anomáliák, a visszahúzódás, a realitással való harmonikus kapcsolat megbomlása, a kezdeményezőkészség és szociális aktivitás markáns lecsökkenése. Ezek gyakran bizarr észlelések és belső élmények következményei, melyek szintén elszigetelik a pácienseket a környező világtól és emberektől.

Vissza a társadalomba

A kapcsolat felvétele, szélesítése, gazdagítása a pszichés zavarban szenvedők és a többségi társadalom között elengedhetetlen ahhoz, hogy változzék a pszichiátriai betegekről kialakult kép. A párbeszéd, a kommunikáció nehéz. Itt lép be lehetséges csatornaként a művészet és a művészetterápia, mely nem-verbális utakon, a minden emberben mélyen élő tudattalan tartalmak által, illetve azok mentén kapcsolatot létesíthet a kétfajta világlátás, érzékelés között. Vagyis a beteg ember kifejezheti önmagát az átlagember számára megfogható, átélhető módon anélkül, hogy az elrettentő lenne. A társadalmi elszigetelődés feloldása azonban csak egy, de igen fontos része a pszichiátriai zavarban szenvedők kezelési célkitűzéseinek.

A másik, alapvető terápiás feladat a páciensek belső élményvilágának és viselkedésének megváltoztatása, a kevesebb szenvedés és a jobb funkcionálás irányába. Ehhez elengedhetetlen a már említett komplex kezelés, azaz gyógyszeres, pszicho- és szocioterápiák alkalmazása, melyen belül a művészetterápiák érett énvédő mechanizmusokat mozgósítva jelentősen csökkenthetik a betegek szorongását és visszaszoríthatják a valóság torzult érzékelését.

Az alkotás folyamata, a sikerélmények, az elért eredménnyel párhuzamosan haladó személyiségfejlődés a sikeres rehabilitáció egyik katalizátora lehet.

Történelem

A 20. század elejéig a pszichiátriai betegek műalkotásairól, műveiről a világ csak szórványosan értesülhetett, a közvélemény igazán pedig csak Prinzhorn 1922-ben kiadott könyvéből, illetve az 1950-es világkongresszus alkalmából ismerkedhetett meg a művészetterápiák eredményeivel és magukkal a művekkel. Azóta egyre több intézet, egyesület, szövetség alakult világszerte, melyek a pszichés zavarral élők alkotásait, a művészetterápiákat állították tevékenységük középpontjába. Újságokat adtak ki, galériák létesültek, illetve a meglévő galériák helyet adtak a betegek műveinek is. Számos folyóirat indult, mint pl. az American Journal of Art Therapy, és sok más, melyek széles körben ismertté tették a pszichiátriai betegek alkotásait.

Néhány híres művész (pl. Van Gogh, Soutine és sokan mások) pszichiátriai betegsége az utóbbi évtizedekben újra felhívta a figyelmet a művészet és a mentális betegségek kapcsolatára és annak sokféleségére. Mára a marginális kreatív megnyilatkozások — az „outsider art” gyűjtőfogalmi égisze alatt — bevonultak a világhírű európai és amerikai múzeumok falai közé, a galériák tárlataira, az aukciók listáira, a nagy művészeti vásárokra és a kortárs művészeti publikációkba. Híres kollekciók és kiállítások sora segítette ezt az alapvető szemlélet- és értékváltást eredményező, a művészet fogalmi határait tágító és elmosó folyamatot.

Hazánkban is történtek kezdeményezések e területen, a már megszűnt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet művészetterápiás munkaközössége a pszichiátriai rehabilitáció szolgálatába állította ezt a terápiás formát. Azzal, hogy jelentős rangot, hazai és nemzetközi ismertséget kivívott képző- és iparművészek: Bocz Beáta, Csorba Simon, Kerezsi Gyöngyi, Kertész Géza, Komáromi Erzsébet Katalin és Manninger Mária kapcsolódtak a munkába, átsegítették a betegeket a technikai nehézségeken.


2006. 12. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés