2024. Március 28. csütörtök


Hozzávalók 4 személyre:
1 közepes méretű salátának való uborka (450 g)
320 g tonhal sós lében (konzerv)
1 újhagyma
125 g joghurt
75 g zsemlemorzsa
2 evőkanál majonéz
1 ek. olaj
1 tojás
1 ek. friss aprított kapor, vagy 1 tk. szárított kapor
só, fekete bors
kaporlevél a díszítéshez


ELKÉSZÍTÉSE:

Az uborkát meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, és a magokat eltávolítjuk. Ezután durvára reszeljük, szûrõbe rakjuk, 1 evõkanál sóval meghintjük, majd összekeverjük. A szûrõt tál fölé helyezzük és 15 percre félretesszük, hogy az uborka leve lecsepegjen.

Közben megtisztítjuk az újhagymát, megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. A tonhalkonzerv levét leöntjük. A halat tálba tesszük, villával szétnyomkodjuk, majd jól összekeverjük a hagymaszeletekkel, tojással, zsemlemorzsával, majonézzel, borssal és egy késhegynyi sóval. Ezután 4 darab 2 cm vastag pogácsát formálunk belõle.

Az uborkát hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük és a benne maradt folyadékot kinyomkodjuk. Joghurttal és kaporral elkeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Felhasználásig lefedve hideg helyre tesszük.

Felforrósítjuk az olajat, majd a tonhalpogácsákat mindkét oldalukon 3-4 percig sütjük benne, míg enyhén barna színűek nem lesznek. A kaprot megmossuk és szárazra töröljük. A halpogácsákat kaporlevéllel díszítve, az uborkamártással együtt tálaljuk.

Személyenként körülbelül 25 g fehérjét, 30 g zsírt, és 20 g szénhidrátot tartalmaz.


TIPPEK:
A megadott mennyiségek előételnyi adagnak felelnek meg, ha a kétszeresét vesszük, főételnek is elegendõ.







Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés