2024. Április 24. szerda

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


A feleségem nem kívánja a szexet
A problémánk az, hogy a feleségem nem kívánja a szexet. Nem utasít vissza minden közeledést automatikusan, de sokszor kijelenti, hogy nincs kedve hozzá, ezért Ő teljesen passzív marad. Ha van kedve, nincs semmi gond, szinte mindig eljutunk az orgazmusig. A kedvetlensége a második gyermekünk megszületése óta tart. Kezdetben elég sok stressz ért minket: családtag (unokatesó) elvesztése, családtag hosszantartó betegsége (anyósom betegsége), munkahelyi gondok, eleven, energiával teli gyerekek stb. Véleményem szerint enyhe depresszió lett úrrá rajta.
Ez a folyamat már 5 éve tart és a második-harmadik-negyedik évben tetőzött. Szerencsére azóta egyre enyhébbek a stresszhatások és a depresszió is talán múlté. Az utóbbi egy évben (a kisebbik gyerek már ovis, a nagyobbik iskolás, rendeződtek a munkahelyi problémák, a családtag betegsége hétköznapibbá vált) már Ő is úgy látja, hogy ha nem teszünk ez ellen, az tönkreteheti a házasságunkat. Tanácsot kértünk a nőgyógyászától (spirált használ, ami rendszeres felülvizsgálatot igényel), de sajnos nem tudott segíteni, mondván: ez nem az ő asztala. Gyógyszeres kezelésről nem tud, pszichiátert, terapeutát javasolt. Sajnos a feleségem ettől a megoldástól elzárkózik, mivel nem szeretne erről idegenekkel beszélni, nem szeretne sablon-megoldást kapni.
A családi életünk rendezett: saját, tehermentes, vidéki családi ház, melyben négyen lakunk gyermekeinkkel. Ők persze a saját szobájukban, illetve mi is a saját hálószobánkban. Anyagi körülményeink hétköznapiak, mindketten dolgozunk. Az estéink szintén rendezettek: 8 körül már megfürödve-megvacsorázva ágyba kerülnek a csemeték, párom tv-zik, vasal, fürdik, de 9 és 10 között mi is lefekszünk.
Párom nagyon jó alvó. Én főleg ezt látom az egyik legfőbb kedvetlenség-forrásnak. Akár az esti tévézés közben, akár utána képes egyetlen perc alatt teljesen elálmosodni, majd elaludni. Ebben a fázisban már képtelen vagyok bármiféleképp is rávenni a szexre. A baj az, hogy ha megelőzöm azt az egyetlen percet, akkor is legtöbbször kedvetlen. Próbáltam más időpontra is rávenni, (lenne is rá lehetőségünk) de sajnos teljesen elutasító. Érdekes, hogy napközben – sőt egészen a lefekvésig – a viselkedése olyan, mintha Ő is várná az estét, az ágybabújást. Kihívóan, kacéran viselkedik. Sajnos az ágyban már azzal védekezik, hogy Ő ezt nem ajánlattételnek szánta, hanem csak "Ő ilyen, és mért baj ez".
Azzal védekezik, hogy mások az igényeink. Az én igényem heti két-három (nem passzív) együttlét lenne, az Övé havi egy-kettő. Az utóbbi időben egy-két újdonsággal próbálkoztunk. Az első az volt, hogy nem megyünk bele a passzivitásba, hanem inkább azon az estén lemondok a dologról. Egy darabig úgy tűnt, hogy működik a dolog, de az együttlétek száma veszélyesen közeledett az ő elképzeléseihez. A következő próbálkozásunk szinte még most is tart. Felajánlottam, hogy egészen addig féken tartom magam, amíg Ő nem közeledik. Nem tudom, hogy be fog-e válni. Immár a harmadik hétnél tartunk, a menses közeledik, a párom viszont nem, én meg kezdek a falra mászni.
Mitévő legyek? Nem szeretném, ha a házasságom tönkremenne, de nem szeretnék lemondani a szexről sem. Tudom, hogy nagyon sok válásnak ez, vagy valami hasonló az indoka, de bízom benne, hogy van valamilyen megoldás.



Őszintén szólva nem világos, mit ért pontosan „passzivitás” alatt…
Önmagában az, hogy a szexet addig hárító fél veszi át a kezdeményezést, elég ritkán szokott eredményre vezetni – leginkább akkor, ha a szexet hárító partner „túl rámenősnek” érzi a közeledést, állandóan „követelelőzőnek”, szemrehányónak a másikat. A „követelőző” partner – aki a közhiedelemmel ellentétben korántsem mindig a férfi – elég ritkán tudja beállítódását hosszabb távon föladni, legfeljebb kicsit „szelídebb, csendesebb” módszerrel folytatódik minden ott, ahol abbamaradt.
Lényegében a nőgyógyász kolléga véleményét tudom osztani – amennyiben a „házilagos” módszerek nem vezetnek eredményre, javasolható a szexterápia. Ez mindig egyénre szabott – bár az is kétségtelen, hogy az emberek legalább annyira hasonlítanak is egymásra, mint amennyire különböznek. „Sablonok” – vagy ahogy a tudomány inkább nevezi őket, általános magatartásminták tehát aligha megkerülhetőek… A tapasztalat az, hogy akik elzárkóznak a „sablonoktól”, azok hárítják az aktív részvételt a probléma megoldásában, és/vagy irreális fantáziáik vannak, valamiféle „csodára” várnak.
Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés