2024. Március 28. csütörtök

válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Máriás Móni párkapcsolati tanácsadó válaszol


A korkülönbség jelentősége a gyermekvállalásban
Párom és köztem 27 év korkülönbség van, én a 20as éveim közepén, ő az 50es évei elején jár, amit eddig egyikünk sem élt meg problémaként. Család, barátok, ismerősök elfogadták a helyzetet. Kapcsolatunk 8 éve tart és merem állítani, hogy a ritka hullámvölgyeket kivéve sikerült fenntartanunk a "szikrát". Kilábaltunk a kapcsolat eleji megcsalásokból, az 5 év egyetem miatti távkapcsolatot is gyönyörűen átvészeltük, túlléptünk egy kényelmi szempontú abortuszon is és összeköltöztünk. Mondhatni a kedvtelésből szerelem lett és szépen összeforrtunk.
A probléma köztünk a gyermekvállalás kérdése. Én megérettnek tartom a dolgot, ő az az ember, akinek gyermeket szeretnék szülni, ő azonban hezitál. Halogatja a dolgot, pedig igazából neki kéne aggódni amiatt, hogy kifut az időből, hisz én még bőven ráérnék. Ellenérveket sorakoztat fel, amelyeknek szerintem nincs alapja; végeztem az egyetemmel, nem dolgozom, mindenünk megvan, szépen és tartalmasan élünk. Igaz neki már van egy 26 éves fia, de még ő is elfogadta a kapcsolatunkat. Nem értem, hogy mi lehet a problémája, pedig azt mondja, hogy ő is szeretne gyereket tőlem, majd.
Most úgy néz ki ismételten teherbe estem (még tesztet venni sem mertem), párommal még nem közöltem. Az újabb abortusz gondolatától írtózom, egyedül pedig nem vállalhatom a babát és nem tudom, hogyan tálaljam a jó -legalábbis részemről jó - hírt és mit szól hozzá, illetve, hogy miért halogatja a gyermekvállalást.
"Egy vívódó"



Kedves Hölgyem!
Sohasem adnék tanácsot élet-halál kérdésben. A véleményemet azonban szívesen elmondom Önnek.
Általában azért nehéz ilyen nagy korkülönbséggel harmonikus kapcsolatot élni, mert a két ember egészen máshol tart az életében. Jól érzi: társa valóban aggódik. Szerintem úgy érzi, ő MÁR kifutott az időből. Nyilván biztonságosabb egy szép, fiatal nővel élnie, mint kisbabával, családként. Nem írta meg, párja milyen ellenérveket sorolt fel, de tiszteletben kellett volna tartania döntését! A védekezésnek igen sok módja van, és az abortusz valóban nem jó. Ráadásul az egészségre is veszélyes megoldás. Meg kell osztania kedvesével a jelenlegi helyzetről az Ön véleményét. Csak a társával való megbeszélés után tud helyes döntést hozni.
Máriás Móni




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés