2024. Április 20. szombat

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Abortuszra utaló jelek
Arról szeretnék érdeklődni, ha egy lánynak volt abortusza, akkor arra milyen jelek utalhatnak esetleg szeretkezés közben?
Köszönettel,
fl



Először is az abortuszokat két csoportra kell bontani. Az úgynevezett spontán (természetes okokból, "magától" bekövetkező) abortuszok nagy részét maga az érintett nő sem veszi észre, vagy nem gondol rá, hogy most tulajdonképpen abortusza volt. Ennek oka, hogy vagy szokásos menstruáció képében jelentkezik az egész, vagy "csak" rendkívüli vérzés, kissé erősebb vérzés, görcsök, stb. kísérik az egészet. Főleg akkor nem veszi észre a nő, hogy valami történhetett, ha egyébként is rendszertelen a menstruációja, vagy különben is különféle tünetekkel jár.

A művi abortuszról természetesen tud az illetõ. Ha ez szövődmény nélkül lezajlott, maradéktalanul gyógyul. Ez történik az esetek döntő többségében. Ebből következik, hogy a korábbi abortusz(ok)nak közösülés során felfedezhető testi tünete nincsen. Az lehet, hogy az abortuszon átesett nő fokozottabban fél a terhességtől, nagyobb súlyt fektet a védekezésre, jobban elzárkózik az aktustól, ha nem érzi magát ebből a szempontból biztonságban. Esetleg ha érzi partnerén a magömlés közeledtét, szorongani, félni kezd, akár meg is szakítja az aktust. De mindez korábbi abortusz nélkül, a terhességtől való félelelem miatt, vagy más okokból is bekövetkezhet. Összegezve, gyakorlatilag nincsen a közösülés során észrevehető olyan jel, amelyből akár csak valószínûsíteni lehetne a korábbi abortuszt.

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés