2024. Április 20. szombat
1 . oldal
Az új tanulmány szerint azok a gyerekek, akik gyakran játszanak a szabadban, nagyobb valószínűséggel lesznek környezettudatos felnőttek.

Kanadai kutatók 18 és 25 év közötti egyetemi hallgatókat, szám szerint 50 főt vontak be kutatásukba. Minden megkérdezett nő, illetve a férfiak 87%-a kifejezte a természet iránti szeretetét. Ezen válaszadók közül 84% véli úgy, hogy a környezetvédelem magas prioritású ügy- tette hozzá Catherine Broom, a British Columbia Okanagan egyetemi adjunktusa és a tanulmány szerzője.

Szellemi fitnesz is kell, hogy fiatal maradjon  > > >  

A kutatás felfedte, hogy azok, akik gyerekkorunkban pozitív élményeket szereztek a szabadban, környezettudatos felnőttekké váltak. De önmagában még nem biztos, hogy elégséges a szabadtéri program, a tanároknak, tanítóknak fel kell hívnia a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára és annak módjára.

Vegyszermentes hajápolás a dús hajért - samponszappannal> > >

Világossá kell tenni már fiatalkorban, hogy mindennap tehetünk valamit Földünkért olyan cselekedetekkel, mint a felesleges villany leoltása, helyi élelmiszer élelmiszer vásárlása vagy egyszerűen azzal, hogy biciklivel megyünk iskolába. A tanulmányt Australian Journal of Environmental Education márciusi számában publikálták.


Forrás: Medipress
2017. 04. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés