2017. Október 17. kedd
A legfontosabb tápanyagok a terhesség alatt -  Fogyasszon-e táplálékkiegészítőket?
A vegetáriánus étrend nem okoz gondot a felnőtteknek, a terhesség alatt azonban az ilyen étrendet folytató nőknek fokozottan kell figyelniük arra, hogy étrendjüket gondosan megtervezzék, ezzel biztosítva az egészséghez nélkülözhetetlen tápanyagokat saját maguk és a még meg nem született gyermek számára.

Akár egészségügyi megfontolásból, akár lelkiismereti-, vagy vallási meggyőződésből, esetleg csak mert az illető előnyben részesíti: a vegetarianizmus egyre elterjedtebb. Egy, az Amerikai Dietetikusok Egyesülete által publikált felmérés szerint az USA felnőtt lakosságának 2,5%-a, Kanada felnőtt lakosságának pedig 4%-a követi a vegetarianizmus valamely ágazatát.

terhesség, vegetarianizmus, vegetariánus

A vegetarianizmusnak több elterjedt válfaja létezik. A legáltalánosabb diétát követők nem fogyasztanak húst, halat és baromfit, de tojást és tejtermékeket igen. Ezt a típust gyakran lacto-ovo vegetarianizmusként ismerik.

A veganizmus és az életmeghosszabbító diéták követői nem fogyasztanak semmi állati eredetű táplálékot, így tejet és tojást, de még mézet sem. A vegán diétát tartó várandós nőknek javasolt a fogamzás és a terhesség idejére az általános vegetáriánus diétára való áttérés, minthogy ez megkönnyíti a létfontosságú tápanyagok felvételét a szervezetbe, ezzel biztosítva a baba egészséges fejlődését.

A legfontosabb tápanyagok a terhesség alatt

„A vegetáriánus diéta minden szükséges tápanyagot biztosíthat” – állítja az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma. Hangsúlyozzák továbbá a változatos étrendet, és a következőekben javasolt táplálékok fogyasztását:

Fehérjék
A szárazbab, a borsó, a lencse, a mogyoróvaj és a szójatartalmú ételek mind gazdagok fehérjében. Tej és egyéb tejtermékek, valamint tojás fogyasztása szintén javasolt a terhes nők számára. A szójatartalmú ételek és a quinoa (egy dél-amerikai gabonaféle) az egyetlen vegetáriánus táplálék, mely tartalmazza az összes, fejlődéshez nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat.

Vas
A termékeny korban lévő nők körében gyakoriak a vashiányos állapotok, egyrészt a menstruációs veszteségek, másrészt a nem megfelelő táplálkozás miatt. A vas nélkülözhetetlen a szervezet oxigénszállítása szempontjából. A fejlődő magzat oxigénellátása miatt, valamint hogy ne alakulhasson ki vashiányos vérszegénység az anyánál, létfontosságú ez a nyomelem. Magas vastartalommal rendelkeznek a vassal dúsított gabonapelyhek, kenyerek és kukoricaételek, valamint a spenót, a veteménybab, a lencse, a fehérrépa és a karalábé, a melasz, a borsó és egyes szárított gyümölcsök (sárgabarack, aszalt szilva, mazsola).

Kalcium
Ahhoz, hogy a baba erős csontokkal és később erős fogakkal rendelkezzen, kalciumra van szükség. Az anyák számára is fontos a kalcium, hogy megőrizhessék csontozatuk épségét. A legfőbb kalciumforrások a következők: szójatermékek, kalciummal dúsított szójatej, fehérrépa, karalábé. Fehérjetartalmuk mellett a tej és a tejtermékek magas kalciumtartalommal bírnak, így ideálisak a terhes nők számára kialakított diétában.

Cink
A cink fontos katalizátorként működik a szervezet számos, esszenciális folyamatában, valamint biztosítja az erős immunrendszert. Szárított babok, cinkkel dúsított kenyerek és gabonapelyhek, búzacsíra és tökmagok, valamint a tej tartalmazzák a szükséges nyomelemet.

B12 vitamin
Ez a vitamin biztosítja, hogy se az anyánál, se a magzatnál ne alakulhasson ki a vérszegénység egyik formája, az ún. „megaloblastos anaemia”.  Tejtermékekben, tojásban, valamint az ezzel a vitaminnal dúsított élelmiszerekben egyaránt megtalálható.

Folsav
Folsav hiányában velőcsőzáródási rendellenességek alakulnak ki a fejlődő magzatban. Forrásai: zöld leveles zöldségek, máj, kelbimbó, brokkoli, paraj, hüvelyesek, búzacsíra, friss gyümölcsök, illetve egyes élelmiszereket (kenyér, kukorica) folsavval dúsítanak.

Omega-3 zsírsavak
Ezek az esszenciális zsírsavak nélkülözhetetlenek a magzat idegrendszerének és szemének kifejlődésében, de szervezetünk képtelen őket előállítani. Annak ellenére, hogy halak és kagylók tartalmazzák legnagyobb mennyiségben, van mód növényi forrás fogyasztására is. Az ALA-t (alfa-linolsav) tartalmazó növények, mint a spenót, a repcemag, a repce-, szója-, lenmag- vagy dióolaj, valamint az alfa-linolsavval dúsított élelmiszerek fogyasztása kielégíti a szervezet igényeit. Fontos tudni, hogy a gyermekeknek egy éves korukig fokozott szükségük van omega-3 zsírsavakra, idegrendszerük és szemük zavartalan fejlődéséhez, így az alfa-linolsav bevitelét fenn kell tartani a szoptatás alatt is.

Fogyasszon-e táplálékkiegészítőket?

Azon várandós nők számára, akik nem hajlandóak tojás, tej és tejtermékek fogyasztására, javasolt vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó kiegészítők szedése. Mielőtt ezt tenné, mindenképpen egyeztessen orvosával, milyen kiegészítők szedését javasolja a terhesség adott szakaszán.

A legújabb kutatások szerint fontos, hogy a kalcium mellé D- és K2-vitamin bevitel is járuljon. Amennyiben Ön vegetáriánus és gyermeket tervez, vagy már terhes és bizonytalan a megfelelő diéta kialakításában, úgy forduljon dietetikushoz, aki segít a megfelelő élelmiszerek mennyiségének és fajtájának helyes kiválasztásában.


Forrás: Medipress
2008. 12. 16. (Aktualizálva - 2012. 07. 20.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés