2024. Április 20. szombat
A tizenévesen gyereket szülő amerikai lányok aránya az elmúlt hetven évhez képest csaknem a legalacsonyabb szinten van, ám még így is jóval magasabb, mint számos európai országban, szakértők szerint azért, mert Nyugat-Európában sokkal elfogadottabb és elterjedtebb a fogamzásgátlás.

Az amerikai kormány egészségügyi hivatalnokai által közzétett legfrissebb adatok szerint 2009-ben ezer 15 és 19 éves kor közötti lányra 39 gyerekszülés jutott. Ez az arány közel van Románia, Törökország és Bulgária 2007-es évre vonatkozó értékeihez.

terhesség

Nyugat-Európában a tizenévesek körében a szülések aránya ennél jóval alacsonyabb: az Egyesült Királyságban 24, Olaszországban 5, Hollandiában 4, Svédországban 8, Franciaországban pedig 7 ezrelék az adott korcsoportban. Az Európán kívüli fejlett országok közül Kanadában 13, Japánban pedig 5 ezrelék a tizenéveskori szülések aránya.

Az AP által megkérdezett szakértők szerint a hatalmas különbség Nyugat-Európa és az Egyesült Államok között elsősorban azzal magyarázható, hogy Európában sokkal "életszerűbben" viszonyulnak a születésszabályozáshoz: a szülők, a tanárok, az orvosok jobban elfogadják a tinédzserkori szexet és jobban bátorítják a tizenéveseket arra, hogy használják a fogamzásgátlót, ami olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, mint az Egyesült Államokban.


Forrás: MTI
2011. 01. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés