2024. Március 29. péntek
A tehéntej nemcsak kiváló kalcium és D-vitamin forrás, hanem egyes szakértők szerint még a HIV ellen is védelmet nyújthat!

Ausztrál tudósok bebizonyították, hogy a tehenek, annak ellenére, hogy nem kaphatják el a betegséget, képesek antitesteket termelni a humán immundeficiancia vírus, vagyis a HIV ellen. A következő lépés egy HIV ellenes védő krém kifejlesztése lehet, amelynek segítségével a nők megóvhatnák magukat a fertőzéstől. A Melbourne Egyetem tudósai az ausztrál biotechnológiai cég, az Immuron szakértőivel közösen hozták létre a HIV ellenes tejet. A Dr. Marti Kramski vezette tudóscsoport tagjai vemhes teheneket oltottak be HIV fehérjével, majd megvizsgálták az állatok szülés után adott első tejének összetételét.

A kolosztrum, vagy más néven előtej nagy mennyiségben tartalmaz antitesteket, hogy megóvja az újszülöttek a fertőzésektől. A beoltott tehenek a tudósok legnagyobb meglepetésére olyan tejet adtak, amelyben HIV antitestek is voltak. "A tehenek által termelt antitestek a HIV-hez kapcsolódva képesek voltak megakadályozni, hogy a vírus továbbterjedjen és bejusson az emberi sejtekbe" - nyilatkozta Dr. Kramski. A tehéntejből származó HIV-ellenes antitestekből a tudósok olyan krémet akarnak létrehozni, ami a szexuális aktust megelőzően vagy az után vaginálisan alkalmazva megóvhatná a nőket a fertőzéstől. - Reméljük, hogy a tejből származó antitestek segítségével könnyen alkalmazható, biztonságos és hatékony eszközt adhatunk a nők kezébe a szexuális úton terjedő megbetegedések megelőzésére - mondta Dr. Kramski. Jelenleg körülbelül 30 millió HIV fertőzött él világszerte. A betegség megelőzésére jelenleg nem létezik megfelelő oltás. A kutatás részletes leírása az Antimicrobial Agents and Chemotherapy című orvosi szaklapban olvasható.


Forrás: Medipress
2012. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés