2024. Április 20. szombat
Egy újonnan kifejlesztett, egyszerű vérvizsgálattal pontosan diagnosztizálható a tuberkulózis, valamint az is, mely betegek fertőzőek.

A Stanfordi Egyetem orvosi karának kutatói a Lancet Respiratory Medicine című szaklapban közzétett tanulmányukban arról számoltak be, hogy sikerült azonosítaniuk egy génkifejeződés „aláírást”, amely megkülönböztetni az aktív tuberkulózisos betegeket azoktól, akik látens TBC-t vagy más betegségeket hordoznak.

Évente 9,6 millió új TBC-s esetet regisztrálnak világszerte, és a betegség 1,5 millió ember halálát okozza világszerte. A fertőző betegség ennek ellenére a mai napig nehezen diagnosztizálható. „A világ népességének egyharmada fertőzött jelenleg TBC-vel” – mondta a kutatás vezetője, Dr. Purvesh Khatri. „Bár ezeknek csupán 10 százaléka szenved aktív TBC-ben, még ez is a világ népességének három százalékának, vagyis 240 millió embernek felel meg.”

A tuberkulózist jelenleg leggyakrabban úgy szűrik, hogy a betegek által felköhögött váladékmintákban keresik a betegséget okozó baktériumokat. Dr. Tim Sweeney, a tanulmány egyik társszerzője szerint azonban a betegeknek nehéz lehet parancsszóra köpettel szolgálni. „Ha valaki nem képes köpetet adni, vagy ha gyermekről van szó, aki nem tudja követni az utasításokat, nehéz diagnosztizálni a betegséget” – magyarázta a kutató.

A Dr. Khatri laboratóriumában kifejlesztett új vérvizsgálat hagyományos vérmintákat vizsgál, ezáltal nincs szükség köpet begyűjtésére. A teszt még akkor is képes jelezni a TBC fertőzést, ha a vizsgált személy HIV vírussal fertőzött. Ráadásul nem ad pozitív eredményt abban az esetben, ha a páciens csak látens tuberkulózist hordoz, vagy már kapott TBC elleni védőoltást. Az sem mindegy, hogy a TBC melyik baktériumtörzse fertőzte meg a beteget, vagy az, hogy kialakult-e rezisztencia a baktériumtörzsben az antibiotikumokkal szemben. Az új teszt felnőttek és gyermekek esetében egyaránt beválik. A vérvizsgálat a kutatás szerint gyermekek esetében 86 százalékos érzékenységgel rendelkezik, ha pedig negatív eredményt mutat, ez az esetek 99 százalékában pontos.

A teszt fejlesztői azt állítják, hogy a vizsgálat egyszerű, és viszonylag alapvető feltételek mellett is elvégezhető világszerte még a vidéki és fejletlen területeken is, ráadásul minden kórház képes lesz elvégezni a tesztet.


Forrás: Medipress
2016. 03. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés