2024. Április 19. péntek
Egy friss kutatás kiderítette, milyen foglalkozások esetén a legnagyobb a koffeinfüggőség kockázata. Az újságírók, a tanárok és a rendőrök naponta átlagosan négy-öt csésze kávét isznak. Az összes résztvevő 85 százaléka is legalább hármat, ráadásul 70 százalékuk állítja, hogy a munkateljesítménye koffein nélkül romlana.

Az aromás ital emberek millióinak segít az ébredésben, illetve a napközbeni élénkség fenntartásában. Bizonyos pályák azonban hajlamosítanak a túlzásra. Az említetteken kívül a vízvezeték-szerelők és a kereskedők is szokatlanul sok kávét isznak. Őket követik az ápolók és az egészségügyi ellátó személyzet többi tagja, a vállalati vezetők és a telemarketingesek – napi négy-öt csésze helyett beérve „csupán” három-néggyel. Utánuk jönnek az információtechnológiával foglalkozó szakemberek, illetve  raktárosok – napi két-három adag kávéval. A szakértők jelenleg is vitatkoznak rajta, hogy a koffein árt-e vagy éppen jót tesz az egészségnek, az általános irányelvek szerint azonban nem érdemes napi egy-két csészényinél többet fogyasztani belőle, s azt is érdemes úgy időzíteni, hogy lefekvés előtt hat órával lehetőleg már ne jusson koffein a szervezetbe.

A brit Pressat hírügynökség 10 000 fővel töltetett ki kérdőívet a kávéfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban. A válaszadók 71 százaléka bevallotta, hogy a koffein élénkítő hatása sokkal vonzóbb számára, mint az íz vagy az illat. Napi négy csészényi mennyiségnél már fennáll a vérnyomás-növekedés kockázata, illetve amennyiben ez az egyetlen folyadékforrás, kiszáradást is okozhat. Korábbi felmérések összefüggésbe hozták a túlzott koffeinbevitelt a cukorbetegséggel, a koszorúér-betegséggel és a stroke-kal is. Csekélyebb mennyiségben viszont ez a vegyület akár gyulladáscsökkentő hatással is bírhat a szervezetben.


Forrás: Medipress
2014. 09. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés