2024. Április 20. szombat
A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még legalább egy hónapot várni kell - mondta a taborfigyelo.hu vezetője.

Tóth Béla elmondta, a honlapjukon hétszáz turnus közül lehet válogatni, ami kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség, tehát nincs annyi hely, mint tavaly. A legtöbb szervező már februárban meghirdette táborait, így csak a "startpisztolyra" vártak, vagyis arra, hogy fogadhassák a foglalásokat. Ezért ottalvós táborokra is lehet már jelentkezni, ha pedig mégsem engedélyezik a megtartásukat, akkor a foglalót mindenki visszakapja.

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A foglalások elindítására azért is volt szükség, mert arra számítanak, hogy túljelentkezés lesz, így a táborok ára néhány héten belül - akár 25-30 százalékkal is - megdrágulhat. "Úgyhogy én azt javaslom a kedves szülőknek, hogy minél előbb foglaljanak tábort (...), hogy biztosítsák a gyermeknek a táborhelyet, méghozzá alap-, normális áron" - fogalmazott Tóth Béla.


Forrás: MTI
2020. 05. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés