2024. Március 28. csütörtök
A nyomorgó, elhanyagolt városnegyedekben élők gyakrabban halnak meg rosszindulatú daganatos betegségben, mint azok, akik jobb módú környéken laknak – állapították meg kutatók.

Az Egyesült Államokban egy 1995 óta zajló nagyszabású kutatás igyekszik felderíteni a nyugdíjasok körében a rosszindulatú daganatok kockázati tényezőit. A felmérés legutóbb publikált eredményei a lakókörnyezet életkilátásokra és a daganatos betegségek kialakulására gyakorolt hatásaival foglalkoztak.

Chyke Doubeni és munkacsoportja több mint félmillió, ötven évesnél idősebb ember adatait dolgozta fel. Feltételezték, hogy azok, akik szegény városnegyedekben laknak, így maguk is nehéz életet élnek, rosszabbul táplálkoznak, többet dohányoznak, mint a jómódú amerikaiak; több közöttük az elhízott, a mozgásszegény életet élő, ezért általában betegebbek is.

Ezt a feltételezést már több korábbi felmérés megerősítette, most azonban azt a meglepő következtetést is levonták a kutatók, hogy a táplálkozástól, életmódtól, dohányzási szokásoktól függetlenül is számít a szomszédság gazdasági helyzete. Akinek szomszédjában a társadalom szélén élő, szegény ember él, az gyakrabban hal meg valamilyen rosszindulatú daganatos betegségben, mint az, akinek a szomszédsága magasabb társadalmi csoportba tartozik.

A tízéves megfigyelés alatt 22 százalékkal többen haltak meg azok közül, akiknek igen gyenge körülmények között tengette életét a közvetlen szomszédja, mint a jobb módú szomszédok lakótársai. A kutatók a hatóságok figyelmét is fölhívják erre a közegészségügyi összefüggésre.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés