2024. Április 20. szombat

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


A fiatal fiúk sem képesek bármikor a szexre

Tisztelt Doktor Úr!

21éves srác vagyok, a barátnőmmel kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 1éve vagyunk együtt. Az elmúlt 2hónapot külön töltöttük, most azonban újra együtt vagyunk. A szexuális életünk azonban nem volt és most sem tökéletes. Eleinte neki nem igazán működött a dolog, de ebből nem csináltam problémát sosem. Azonban egy idő után nekem jelentkeztek problémáim a szexben. Az egyik legfontosabb, hogy eleinte képtelen voltam az orgazmusra, bármilyen módon próbálta ezt véghezvinni. Legutóbb pedig az első 5perc után elmúlt a merevedésem, pedig én kezdeményeztem az egész együttlétet.

Nagyon vágyom a dologra, azonban nem működött a dolog. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy évek óta rendszeres önkielégítést végzek, akkor is mikor barátnőm volt és nem működött vele az elején. Ilyenkor semmi gond nem volt az orgazmus elérésével, a pornográf tartalmú dolgoktól tökéletesen felizgulok. Tartok tőle, hogy ez lehet a probléma egyik alapja. Emellett az is hozzátartozik, hogy mostanában érzelmi területen sem vagyunk még teljesen egymásra hangolódva. Viszont úgy gondolom a korombeli srácok többsége bármikor képes a szexre.

Érdeklődnék, hogy vajon mi lehet leginkább a probléma, s van-e rá megoldás?

A választ előre is köszönöm!

havefun



Kedves Kérdező, az mindig is csak mítosz volt, hogy egy fiatal srác bármikor képes a szexre. Az utóbbi időben pedig az a tapasztalatom a saját gyakorlatomból, hogy egyre több fiatal srác jelentkezik kezelésre merevedési problémákkal. Ennek az egyik okát éppen abban látom, hogy elhiszik a mítoszt és komoly szorongásaik keletkeznek akkor, ha nem minden megy az elképzeléseik szerint.

Időnként a pornó is problémákat okozhat. Egyrészt erősítik a mítoszt és más téves elképzeléseket is, hiszen egy pornófilmben mindenkinek minden megy, sőt, nagyon jól megy, mindenki mindent nagyon élvez, mindenkinek nagy, sőt, még nagyobb van, stb.-stb. Mindennek persze, semmi köze sincs a hétköznapi emberek szokásos szexuális életéhez, csak erősíti a túlzó elvárásokat.

Az is gondot okozhat, ha nem "sima" pornófilmekre kattan rá valaki, hanem valamilyen speciális alfajra, olyanra, ami a hétköznapi életében nem, vagy csak nagyon ritkán fordul elő. "Rászokhat" arra, hogy (majdnem) csak az izgatja, amit a pornón szokott nézni, más nem... Ezt erősítheti az önkielégítés is. Az is elég gyakran előfordul, hogy valaki speciális technikát használ az önkielégítéshez, olyan ingereket alkalmaz, amely eltér a hétköznapi, szokásos ingerléstől. Végül az is lehet, hogy valaki "eltelik" a sok pornótól és/vagy önkielégítéstől és mire oda kerül, egyszerűen már nem kívánja a partnerét.

Általában ezek a leggyakoribb okok, de lehetnek az Ön esetében speciális okok is. Igazán konkrét javaslatot csak ezek ismeretében adhatnék.

 

Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés