2019. Augusztus 23. péntek
Az európai fiatalok egy jelentős része nem finomkodja el szexuális életét, és célzottan azért issza le magát és szed be drogokat, hogy még jobban élvezze a szexet – mutatta ki egy felmérés.

A 16 és 35 év közötti fiatalok körében végzett európai felmérésben a megkérdezett férfiak harmada és a nők 23%-a vallotta be, hogy inni szokott ahhoz, hogy javítsa kilátásait a szex terén.

fiatal pár, szex, drog, alkohol

A felmérés szerint az alkohol és drog hatása alatt a fiatalok hajlamosak kockázatot vállalni, és megfeledkezni a védekezésről. Ez a tény persze eddig is köztudott volt, ám az újdonság az, hogy a kutatók szerint az ifjak a szexeléshez szándékosan isszák le magukat és nyúlnak a drogokhoz, még annak ellenére is, hogy saját bevallásuk szerint utólag megbánják kockázatos viselkedésüket.

A kilenc európai város kocsmákba, bárokba és szórakozóhelyekre rendszeresen járó fiataljait megszólaltató felmérésből kiderült, hogy a korai alkohol- és droghasználat minden országban összefügg a szexuális élet 16 éves kor előtti elkezdésével, főként a lányok körében. A bécsi résztvevők közel fele 16 éves korára már ivott alkoholt és el is vesztette szüzességét, míg ez az arány Velencében 36%, Liverpoolban pedig 30%.

A fiatalok által használt drogok népszerűsége országonként eltérő, az azonban közös, hogy a droghasználat összefüggésbe hozható a szexpartnerek magasabb számával, és a megkérdezettek több mint negyede mind azért használ kokaint, hogy elnyújtsa az aktus hosszát.

A kutatást vezető liverpooli Mark Bellis professzor szerint a negatív következmények ellenére a fiatalok tudatosan a szexre gyakorolt sajátos hatásaik miatt élnek a tudatmódosító szerekkel. A szakember olyan stratégiák kidolgozását sürgeti, melyek egyaránt csökkentik az alkohol- és droghasználatot, valamint a biztonságos szexre ösztönöznek.


Forrás: Vital
2008. 05. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés