2024. Április 19. péntek
Nőtt az élő és a halott donorok száma tavaly Magyarországon, több transzplantációt tudtak elvégezni, ennek köszönhetően több, várólistán lévő beteg életét sikerült megmenteni – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója.

A budapesti sajtótájékoztatón Mihály Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a donor- és szervhiány világméretű probléma, amely Magyarországot is sújtja, mivel több mint kétszer annyi beteg van várólistán, mint ahány szervátültetést végeznek.

szervátültetés

Fehérvári Imre, a Magyar Transzplantációs Társaság főtitkára hozzátette: más a helyzet a tüdő- és a szívátültetések területén. Sok szerv ugyanis kárba vész, mivel Magyarországon nincs olyan beteg, akibe azokat be tudnák ültetni – mondta. A probléma forrásaként egyebek mellett azt emelte ki, hogy több olyan betegség nincs feltüntetve transzplantációs indikációként, amelynek esetében javítaná a beteg életminőségét a szervátültetés.

Mihály Sándor a szervdonáció területéről egy másik problémát is említett: egy nem reprezentatív minta alapján végzett felmérés szerint Magyarországon a szervátültetések 27 százaléka hiúsul meg amiatt, hogy a család tiltakozik halott hozzátartozójuk szervének felhasználása ellen. Az igazgató közlése szerint a leggyakoribb probléma az, hogy nem értik meg az agyhalált, nem ismerik el a halál tényét. A szervkoordinációs iroda tavaly indított továbbképzésében ezért is kiemelt témaként kezeli a családdal való kommunikáció oktatását.

Tavaly fejlesztették a koordinátori hálózatukat is, ennek nyomán négy intézményben helyi, öt kórházban országos koordinátorok dolgoznak a hatékonyabb donorfelismerés érdekében. Az ő munkájuk a családokkal való kapcsolattartás, s a kórházak olyan osztályainak látogatása is, ahol agyhalál történhet – tette hozzá Mihály Sándor.

2010-ben agyhalott szervdonorokból csaknem 160 alkalommal távolítottak el transzplantációs céllal szervet, ez a szám 13,6 százalékkal magasabb az előző évinél, vagyis a magyarországi szervátültetések számának hároméves csökkenését sikerült megállítani, illetve megfordítani.

Magyar donorszervvel összesen 410 szervátültetést hajtottak végre, az esetek közül több mint 300 veseátültetés volt. Az élődonoros veseátültetések száma ezen belül 42 volt, mintegy 75 százalékkal több, mint 2009-ben.

Mihály Sándor azt is elmondta, hogy tavaly a legfiatalabb szervdonor mindössze nyolc hónapos volt, míg a legidősebb 72 éves. A szervadományozók átlagéletkora némileg emelkedett: 2009-ben 45,5 év, tavaly 47,7 év volt.


Forrás: MTI
2011. 01. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés