2024. Március 28. csütörtök
Elképzelhető, hogy a technika tesz antiszociálissá? A University College London friss kutatása szerint tízből egy ember az internet miatt lesz nárcisztikus, antiszociális és zavart. Az új, technológiához köthető viselkedészavarnak a NetBrain, illetve az iDisorder nevet adták.

A szakemberek ezer ember telefonálási és internetezési szokásait vizsgálták, mivel a kutatások szerint csaknem 182 millió ember internetfüggő. Kiderült, hogy az iDisorder mintegy 11 százalékukat érinti, ami kb. 5,7 millió felnőttet jelent, akik a kütyük miatt lettek antiszociálisak. Kiderült, hogy ezek az emberek nemcsak nárcisztikusak, de figyelemzavarral is küzdenek, és folyamatosan attól rettegnek, hogy kimarad valamilyen fontos dolog az életükből. Az iDisorder által érintettek többsége szereti az online szerencsejátékokat, rendszeres használói a közösségi portáloknak, és rajonganak a játékokért és appokért az interneten.

Nem túl meglepő módon azok, akik okostelefonnal is rendelkeznek, háromszor nagyobb valószínűséggel szenvednek a technológiához köthető személyiségzavarban, mint a hagyományos készüléket használó társaik. A kutatást vezető Dr. Tomas Chamorro-Premuzic szerint a zavar kezelése a lassú, fokozatos elvonásban rejlik, amely néhány nap teljes megvonással indul, attól függően, hogy mennyire súlyos esetről van szó. „Kezdetben a páciensek idegesek, nyugtalanok, szoronganak, mint bármilyen függőség rabszolgái. Idővel azonban jó esély van rá, hogy rendeződik a helyzet” – állítja a szakember.


Forrás: Medipress
2015. 01. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés