2024. Március 28. csütörtök
A hazánkban évente megközelítőleg 40-50 ezer embert érintő szélütésnek általában vannak bizonyos előjelei, illetve ismerjük azokat a betegségeket is, amelyek megnövelik a kialakulásának a kockázatát. Erről kérdeztük dr. Kapocsi Judit tanárnőt, a Kardioközpont magas vérnyomás specialistáját.

A stroke, illetve az átmeneti agyi keringészavar (TIA) tünetei nagyon hasonlók

Ha valaki szédül, kettős látása van, erős fejfájásra panaszkodik, nehezített a beszéde, csökken az izomereje, vagy féloldali gyengeséget, esetleg bénulást tapasztal, elképzelhető, hogy stroke-ot szenvedett, amely azonnali orvosi ellátást igényel. Lehetséges azonban, hogy nem stroke, hanem TIA (átmeneti agyi vérkeringészavar) áll a panaszok hátterében. A két betegség könnyen összetéveszthető, mert a tünetek nagyon hasonlítanak egymáshoz. A hasonlóság mellett azonban a két állapot között jelentős különbség is van. Ez annyit jelent, hogy míg stroke-nál nem múlnak el, addig a TIA esetében viszonylag rövid időn, legtöbbször 24-72 órán belül teljesen megszűnnek a panaszok. Amikor az ijesztő tünetegyüttes elmúlik, akkor a beteg rendszerint megnyugszik. Ezeket a tüneteket azonban semmiképpen sem szabad elbagatellizálni! Fontos kivizsgálni, hogy mi is okozta a problémát, ugyanis a TIA-t nem ritkán stroke követi, így a megelőzés kiemelt jelentőséggel bír. Egy friss kutatás szerint ugyanis a TIA-n átesett betegek 10-15 százalékánál 3 hónapon belül szélütés következik be.

Mi áll a háttérben?

A stroke és a TIA hátterében is a leggyakrabban az agyat vérrel ellátó erek szűkülete, meszesedése, vérrögösödése áll, amely miatt a vér nem tud szabadon áramolni. A stroke esetében az agy egyes részének/részeinek a vérellátása megszűnik. Ilyenkor egy érfalról leszakadó vagy egy szívből kiinduló rögöcske megakadályozza az agyi erekben a szabad véráramlást. Ennek agyi infarktus, illetve agyvérzés a következménye. TIA (átmeneti iszkémiás roham /transiens ischaemiás attack) esetében azonban a zavar átmeneti, a keringés nem szűnik meg véglegesen, és egy idő múltán ismét megfelelővé válik.

Magas vérnyomás, mint fő rizikófaktor

„Mindkét esetben komoly rizikófaktornak számít a magas vérnyomás. Ennek oka, hogy a hipertónia apró sérüléseket hoz létre az erek belsejében, majd egy idő után egyenetlenségek alakulnak ki, és meszesedés jön lére. Ez azonban egy ördögi kör, ugyanis az meszesedés miatti érszűkület hatására a vérkeringési sebessége még inkább fokozódik, ami újabb sérüléseket eredményez, ami kiválthatja a vérlemezkék összecsapódását, és vérrögök keletkezhetnek. Ezek a rögök rossz esetben leszakadhatnak, majd a véráramba kerülhetnek, és az agyi erekben elzáródást okozhatnak”- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Kardioközpont magas vérnyomás specialistája.

Rendszeres orvosi ellenőrzéssel elkerülhető a TIA és a stroke

Látható tehát, hogy mind a TIA, mind stroke elkerülése érdekében nagyon fontos a rendszeres szakorvosi ellenőrzés. Ennek során az embólia forrásának kutatására, az érelmeszesedés, valamint a szív állapotának a vizsgálatára, az alvadási zavarok kizárására, illetve a vérnyomás –akár gyógyszeres- csökkentésére helyezik a hangsúlyt. Éppen ezért, ha valaki a fent részletezett tüneteket észleli magán, tehát szédül, kettős látása van, erősen fáj a feje, izom gyengeséget érez, nehezített a beszéde, vagy féloldali gyengeséget esetleg bénulást tapasztal, ne késlekedjen! Amennyiben idejében szakszerű kivizsgálásban, illetve kezelésben részesül, azzal elkerülheti a maradandó egészségkárosodást illetve az esetlegesen végzetes kimenetelű állapotokat is megelőzheti.


Forrás: Kardioközpont www.kardiokozpont.hu
2017. 02. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés