2024. Március 28. csütörtök
Tisztában van a dohányzás összes káros következményeivel, mégis sokadszorra hiába próbál lemondani róla? Ha a a legfontosabb, az elhatározás megszületett, már jó úton jár. Ne restelljen segítséget kérni, és jó tudnia, hogy sokféle segédeszköz is a rendelkezésére áll.

Ugye, Ön nem akar egy kedvtelésbe belehalni?

cigi

Bizonyára mindenki hallott már azokról a szomorú számokról, amelyekkel a dohányzás ártalmai összefoglalhatók. A WHO szakemberei egyenesen a pestisjárványok pusztító erejével vetették össze a cigaretta okozta veszteségeket, és ez nem túlzás: a világon évente mintegy hárommillió ember halálát okozza a dohányzás, mi magyarok is évente több tízezer embert veszítünk el emiatt. A dohányzás felelős a tüdőrák okozta halálozás 90, az összes rákhalálozás 30-35, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, sőt, a vezető halálozási oknak számító szív és érrendszeri betegségek mintegy harmadáért is, és igen gyakran ez áll a vetélések, koraszülések mögött is. A száraz statisztika mögött emberek vannak: erejük teljében lévő, legfeljebb középkorú férfiak és nők, akik akár húsz évvel is hosszabb ideig élhetnének, ha nem dohányoznának.

És addig is...

A dohányosok többnyire tisztában vannak azzal is, hogy az életüket nemcsak megrövidíti, hanem annak minőségét is jelentősen rontja a függőségük. Hosszan lehetne sorolni például, hányfajta légúti gyulladás fordul elő kimutathatóan gyakrabban azoknál, akik dohányoznak, illetve azoknál, akik családtagjuk vagy munkatársuk közelében állandóan füstös levegőt kénytelenek beszívni. A dohányos ember komfortérzését látszólag növeli, kielégíti, ha rágyújthat, azonban ő is sok mindent elveszít emiatt, még ha nem is azonnal betegíti meg. Például nem érzi úgy az ételek, italok ízét, az illatokat, egyre kevésbé képes a tüdejébe mélyen beszívni a friss levegőt, még a csók sem okoz felhőtlen örömet, hiszen rossz a szájíze, kellemetlen a lehelete, sárgák a fogai, aztán többnyire jóval hamarabb veszíti el a bőrének fiatalságát – és még hosszan sorolhatnánk. Lassan, de kimutathatóan változik a dohányzás társadalmi megítélése is: nyugaton egyre „cikibb” rágyújtani, egyre többen tartják tapintatlan, közönséges, „szalonképtelen” szokásnak. A szigorodó szabályozás Magyarországon is egyre inkább nehezíti a dohányosok helyzetét: mind több munkahelyen előnyben vannak a nemdohányzó munkavállalók, de még a szórakozóhelyek többségéről is ki van tiltva a cigaretta, így ha rágyújtanak, arra az időre le kell mondaniuk barátaik társaságáról. Az pedig a felsoroltakhoz képest sokadrangú szempont, hogy egyre drágább, már-már luxuskiadást jelent ez a kedvtelés.

Elhatározta magát? Tegye le, segítenek!

Nem szégyen, egyszerűen tény, hogy egy évtizedes, pszichológiai - kémiai függőséggé vált szokással nem könnyű felhagyni. Szerencsére ma már számos oldalról érkezhet segítség. Egymást erősítő barátok, támogató klubok emberi, lelki, az orvosok, a dohányzásellenes központok intézményes, szakmai segítséget nyújthatnak. A nikotinfüggés leküzdéséhez több új segédeszközt is kifejlesztettek, gyógyszer, tapasz, rágógumi, cukorka stb. formájában. Új fejlesztés például az a fogkrém, amely nemcsak a dohány okozta elszíneződést, kellemetlen szájízt és szagot segít eltüntetni, de csökkenti a cigaretta utáni vágyat is. Legtöbbet pedig az segíthet az elhatározás véghezvitelében, ha tudatosítja magában, mit nyer a leszokásért cserébe: tisztult légutakat, újra érzett ízeket, illatokat, több oxigént, erősebb szívet, rugalmasabb ereket, visszanyert életerőt, vagyis további, egészségesebben, tartalmasabban eltölthető éveket.


Szerző: Kiss Éva

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés