2024. Március 28. csütörtök

Amerikai kutatók a selyemlepke gubójából állítottak elő olyan finom száloptikás szenzorokat, melyek garantálják az elfogyasztott étel frissességét. Az új technológiát más területeken is alkalmazhatják a jövőben.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Az amerikai Tuft Egyetem kutatói által fejlesztett szenzorokat az élelmiszerek csomagolásában helyezik el, amelyek aztán képesek számos veszélyes baktérium esetleges jelenlétét kimutatni.

selyemgubó, száloptika

Az élelmiszeriparon túl az érzékelők a környezetvédelem és az orvostudomány számára is hasznosak lehetnek. Az új technológia például képes lehet egy teljes éven át mérni a páciens vércukorszintjét, majd nyomtalanul feloldódni a vérben. A vizsgálandó személynek pedig nem kell mást tennie, mint jóízűen elfogyasztani egy adag „szenzorral fűszerezett” salátát.

„Egyelőre ilyen érzékelők a valóságban még nem léteznek, de az ilyen rendszerek kitágíthatják a jelenlegi optikai szálas technológiák használatát az orvostudományra, a környezet folyamatos ellenőrzésére és az élelmiszerbiztonságra” – magyarázta Fiorenzo Omenetto, az egyetem kutatója. Az eredményeket a Biomacromolecules című folyóiratban közölték.


Forrás: MTI
2008. 09. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés