2019. Július 22. hétfő
Egy amerikai kutatás szerint azok a tinédzserek, akik minden reggel bőséges reggelit fogyasztanak, egészségesebbek, többet edzenek és általában soványabbak, mint azon társaik, akik rendszeres kihagyják ezt a fontos étkezést.

A kutatásban résztvevő 15 éves kamaszok étkezési és életmódbeli szokásait öt éven át kísérték figyelemmel a Minnesota Egyetem kutatói.

reggeli étkezés fogyás bmi fogyókúra

Az eredmények szerint minél rendszeresebben evett reggel egy fiatal, annál alacsonyabb volt a testtömeg-indexe. Azok, akik gyakran kihagyták a reggelit, átlag 2,3 kilogrammal voltak nehezebbek a rendszeresen étkezőknél.

„Adataink szerint a rendszeresen reggelizők általában egészségesebbek és többet mozognak, mint azok, akik kihagyják a reggeli evést” – nyilatkozta Mark Pereira, a Minnesota Egyetem Közegészségügyi Szakának munkatársa, a kutatás vezetője.

„Ezek a fiatalok sokkal aktívabbak, és egészségesebben étkeznek. Kevesebb zsírt és koleszterint, valamint több rostot juttatnak szervezetükbe, mint azok, akik nem esznek reggel.”Becslések szerint az amerikai gyerekek mintegy 25 százaléka rendszeresen kihagyja a reggelit.

”Furcsának tűnhet, hogy éppen azok nyomnak többet, akik gyakran kihagynak egy-egy étkezést, pedig adataink szerint épp ez a helyzet. Úgy gondoljuk azok, akik rendszeresen reggeliznek, könnyebben kordában tudják tartani az étvágyukat, én nem csábulnak el egy kis édesség vagy péksütemény láttán. Persze reggelire sem mindegy, hogy mit eszünk, hiszen a gabonapelyhek nagy része tele van cukorral. Ha ilyeneket fogyasztunk, akkor a legjobb zsírszegény tejjel, vagy gyümölcslével keverni őket. Összességében még így is jobban járunk, mintha egyáltalán nem ennénk semmit reggel.”


Forrás: Medipress
2008. 03. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés