2024. Március 28. csütörtök

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Magyarország harminc települése csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga felhívásához és vett részt vasárnap a Rákellenes Világséta elnevezésű rendezvényen.


A Rákellenes Világséta kezdeményezője a Relay For Life nevű civil szervezet. Bár számos séta, túra, felvonulás volt-van-lesz a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, ennek a kezdeményezésnek a formája egyedi, mivel egyfajta stafétaként valósul meg.

Minden résztvevő városnak kijelöltek egy időzónát a sétára, és az egyes időzónák összessége adja ki a teljes 24 órás sétát. Budapest és Magyarország időzónája vasárnap 15 órától 16-ig tartott. A kezdeményezésre regisztráló résztvevők egyesével sétáltak egy órát a szabadban, összhangban a járványügyi szabályokkal.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A rendezvényre azokat várták, akik együttérzésüket kívánták kifejezni daganatos beteg hozzátartozójuknak, ismerősüknek vagy más rákbetegeknek, illetve támogatni szeretnék a daganatellenes harcot. A felhívásra harminc magyar város csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük Budapest. A vasárnapi eseményen kétszáznál több városból összesen több mint ezer regisztrált sétáló vett részt, 7063 euró adományt összegyűjtve a Relay For Life programjaira.

A Magyar Rákellenes Liga összesítése szerint a magyarországi részvétel erős volt: mind a hazai gyaloglók, mind a csatlakozó városok száma felülreprezentált az ország lakosságszámához képest.


2021. 01. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés