2024. Április 19. péntek
A népesség öregedése és a káros szokások miatt hamarosan a rák vezető halálok lehet világszerte – közölték amerikai szakértők. Mindez annak ellenére következhet be, hogy a megelőzés és a kezelés terén is jelentős előrelépések történtek.

Az Egyesült Államokban az orvoslás fejlődése és az oktató kampányok hatására 20 év alatt mintegy 16 százalékkal csökkent a rák miatti halálozás aránya – mondta el Susan Gapstur, az Amerikai Ráktársaság epidemiológusa abból az alkalomból, hogy megjelent a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szakfolyóirat rákkal foglalkozó tematikus száma.

rák

A rák azonban 2009-ben is 1,5 millió embert támadott meg és 560 ezer embert ölt meg az államokban. Szakértők előrejelzése szerint az idén világszerte megelőzheti a rákos halálozás a szívbetegségek miatti halálozást.

A rák általában az élet későbbi szakaszában, 55 éves kor fölött támadja meg az embereket, így az egyre öregedő népességben a diagnosztizált rákbetegség aránya emelkedik. Gapstur értékelése szerint valamikor életük során a férfiak mintegy felénél és a nők közel harmadánál állapítanak meg rákot.

A rák előretörésének másik oka az életvitel. Világszerte egyre többen dohányoznak. Miközben ismert, hogy a dohányzásról való leszokás csökkenti a tüdőrákosoknál a halálozási kockázatot, a páciensek kevesebb mint fele hagy fel ezzel a szokásával még aztán is, amikor megállapították náluk a rákot – mondta Robert Timmerman, aki a JAMA-ban tette közzé nem operálható tüdőrákos páciensek sugárterápiájáról szóló tanulmányát.

A szakértők úgy vélik, az amerikai rákos halálozási arányban 1990 és 2006 között bekövetkezett csökkenés 40 százaléka annak köszönhető, hogy kevesebb férfi halt meg tüdőrákban, amit viszont az okozhatott, hogy csökkent a dohányzók száma.

További életvitelbeli problémát jelent a rák szempontjából az elhízás. Becslések szerint az amerikaiak kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Az Amerikai Ráktársaság egyik tanulmánya szerint a túlsúly vagy az elhízás évente 100 ezer többlet rákos esetet okoz.


Forrás: MTI
2010. 03. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés