2024. Március 28. csütörtök
A mellrák és más nőgyógyászati daganatok túlélői közül sok nő orvosi segítségre szorulna szexuális problémái miatt, a legtöbben azonban ezt nem kapják meg, állítják amerikai szakemberek.

A Chicagói Egyetem kórházának több száz nővel végzett felmérése megerősítette, hogy a rákot túlélő nők több mint 40 százaléka igényelne orvosi kezelést szexuális téren. „Néhány nő van olyan bátor, hogy felvesse ezeket a kérdéseket az orvosi vizsgálaton, bár több tanulmány is azt igazolta, hogy jobban szeretik, ha ezzel az orvos hozakodik elő” – mondta Stacy Tessler Lindau, aki kollégáival 261 rákos nőbeteg adatait gyűjtötte össze.

rák, szexuális problémák

A mell-és nőgyógyászati daganatok kezelése után gyakran jelentkezik fájdalom, hüvelyszárazság, vágycsökkenés, orgazmuszavarok. Megváltozhat a testalkat is, és előfordul, hogy a túlélők nem találják többé vonzónak vagy nőiesnek magukat. „A női nemi szerveket érintő bármilyen probléma negatívan befolyásolja a testképet, és ezzel együtt a nő nemi életét is” – magyarázza Emily Hill, a kutatás egyik résztvevője.

Az orvosok ritkán beszélnek a rák szexuális életre gyakorolt hatásáról, és a legtöbb nő férjének vagy partnerének sem említi, hogy problémái vannak.

A Lindau és munkatársai által vizsgált, átlagosan 55 éves nőbeteg közül 7 százalék kért orvosi tanácsot szexuális problémákkal kapcsolatban, de 42 százalékukat érdekelte volna hasonló felvilágosítás. Azok a nők, akik több mint egy évvel a kezelések után voltak, nagyobb eséllyel szerettek volna orvosi tanácsot kapni, mint azok, akik még gyógyulófélben voltak.

Ugyan a kutatás szerint a fiatal nők inkább aggódnak a szexuális gondok miatt, mint az idősebbek, a 65 év feletti nők 22 százaléka mondta azt, hogy szívesen fordulna emiatt szakemberhez.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés