2024. Március 29. péntek
Az Amerikai Ráktársaság tanulmánya szerint a rák a világ legköltségesebb betegsége, amely nagyobb költséget ró a társadalomra, mint az AIDS, a malária, az influenza és más, emberről emberre terjedő betegség. Vélhetően a legtöbb halálesetet is a daganatok okozzák.

A krónikus betegségek – beleértve a rákot, a szívbetegséget és a diabéteszt – világszerte a halálozások 60 százalékáért felelősek, ugyanakkor globális léptékben csak az egészségügyi finanszírozás három százalékát fordítják ezek leküzdésére.

rák

A rák gazdasági mérlege 2008-ban 895 milliárd dollár, vagyis a világ GDP-jének 1,5 százaléka volt – derül ki a jelentésből, amely kiemelte: ez nem a betegség kezelésének költségeit jelenti, hanem az okozott veszteséget, ami többek között a kieső munkaképességből származik.

Ehhez képest a rák gyógyítására fordított kiadások nincsenek arányban a kór hatásával – mondta Otis Brawley, az Amerikai Ráktársaság egyik vezető orvosa.

A rák mögött második szívbetegségek esetében 753 milliárd dolláros gazdasági hatást mutattak ki a tudósok.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta hangoztatja, hogy a legtöbb halálesetet okozó betegségek rangsorában a rák 2010-ben átveszi a vezető helyet a szívbetegségektől. 2008-ban mintegy 7,6 millió ember halt meg rákban, és becslések szerint évente 12,4 millió új esetet diagnosztizálnak.


Forrás: MTI
2010. 08. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés