2024. Április 20. szombat
Érdemes lerajzolni azt, amire emlékezni szeretnénk, ez ugyanis hatékony eszköz a memória javítására – állítják a Waterloo-i Egyetem szakemberei.

„Kipróbáltunk egy sor egyéb stratégiát, de úgy tűnik, ezek közül a rajzolás a leginkább hatékony. Ennek oka valószínűleg az, hogy a rajzolás következtében egy koherens memórianyom keletkezik, amely a vizuális, motoros és szemantikai információt egyszerre tárolja” – állítja a kutatást vezető Jeffrey Wammes, a Waterloo-i Egyetem munkatársa. A kutatás során a résztvevőknek egyszerű, könnyen lerajzolható szavakat adtak (pl.: „alma”), és arra kérték őket, hogy 50 másodperc leforgása alatt rajzolják le az adott szót, vagy éppen írják le többször is. Ezután egy kis zenehallgatás következett, majd a feladat az volt, hogy a résztvevők listázzanak annyi szót, amennyire csak 60 másodperc alatt képesek visszaemlékezni.

Nehezen koncentrál? Nézze meg, milyen egyszerűen lehet fejleszteni a koncentrációs készséget!

A Quarterly Journal of Experimental Psychology című szakfolyóiratban publikált anyag szerint azok, akik lerajzolták a szavakat, több szóra emlékeztek, mint azok, akik az írást választották. A rajzolók nem ritkán akár kétszer annyi szót is fel tudtak idézni, mint az írók. Voltak, akik egyéb alternatívákat is kipróbáltak: többféle betűvel is leírták az adott szót, vagy éppen árnyékolták a betűket, esetleg firkáltak még valamit a papírra. Ezek az eredmények sem változtattak a kutatás végeredményén: a rajzolás minden esetben a leghatékonyabb technikának bizonyult, amelynek segítségével az emlékeket könnyebb előhívni.


Forrás: Medipress
2016. 04. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés