2019. November 19. kedd
A nők közötti pletykálkodást rossz tulajdonságnak szokás tartani, pedig evolúciós szempontból fontos szociális szerepe van: a közösség összetartását és megóvását szolgálja.

„A pletyka szó pejoratív értelmű, de a nők bizonyos értelemben a közösség morális kódexét szolgálják segítségével. Egy pletykálkodással kapcsolatos felmérés kimutatta, hogy a szóbeszéd elindítói általában azokat veszik a szájukra, akik szerintük rossz háziasszonyok, hanyag anyák, vagy fűvel-fával félrelépnek. Ezek a közösség minden nőtagjára veszélyt jelentenek, így mindegyiküknek jó oka van arra, hogy kibeszéljék őket egymás közt.” – nyilatkozta John L. Locke, nyelvész professzor, a Duels and Duets (Párbajok és párosok) című könyv szerzője.

pletyka

„A férfiak inkább az erejüket fitogtatják, úgymond párbajoznak, játékosan ugratják egymást. Ez a fajta mentalitás egyre inkább beszivárog a mindennapi társalgásba. A férfiak például szemtől szembe viccelődnek egymás növekvő pocakján vagy gyérülő haján. Egy nő ilyet soha nem tenne.”

A professzor szerint a lányok inkább a másik háta mögött mondják el a véleményüket, nem a szemébe. Egymással osztják meg az információt, „párosokban”, gyakran be is fejezik egymás mondatát, így fejezik ki összetartozásukat. „Amikor a nők párosával folytatnak intim diskurzust magukról és a barátaikról, megerősítik a kapcsolatukat. Ha valaki elárul egy titkot, megütheti a bokáját, ha az ellenség vagy a riválisok fülébe kerül. Az ágyú gyakran visszafelé sül el.”

A párválasztás szempontjából is elég jelentősek a nemi különbségek a beszédet illetően. A nők jobban szeretik, ha a férfinak mély a hangja, ami a tesztoszteronszintet és magabiztosságot jelzi. A teremtés koronái a cél érdekében hajlanak a nagyzolásra is. Locke szerint: „Az okosan használt szavak a páva színes tollaihoz hasonlítanak leginkább. Kapcsolódik a reprodukciós képességhez.”


Forrás: Medipress
2011. 10. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés