2024. Március 28. csütörtök
Az Egyesült Államokban már több mint ötvenéves hagyománya van, terjedni azonban csak az ezredforduló utáni években kezdett a plázagyaloglás, vagyis a bevásárlóközpontok fitneszcélokra való használata.

Manapság már nemcsak az idősebb korosztály képviselői, hanem babakocsit tologató anyukák és olyan szülők is hódolnak a plázasportnak, akiknek gyerekei magántanulók, és így gondoskodnak a csemeték tornaórájáról – derült ki egy könyvből, amely az Egyesült Államokban csak Mall walkingként emlegetett sportról íródott.

plázagyaloglás

Bármilyen hihetetlennek tűnik is, a plázagyaloglás hagyománya 1956-ra nyúlik vissza, amikor a Minnesota állambeli Stockdale városában megnyílt az első teljesen fedett bevásárlóközpont. A helyi orvosok szívrohamból felépülő betegeiknek javasolták, hogy a harapós minnesotai tél elől húzódjanak be az épületbe, és gyalogoljanak ott felépülésük érdekében.

A nyolcvanas évek plázaépítési hulláma nyomán a bevásárlóközpontokban gombaszerűen szaporodtak a gyaloglók, az üzletközpontok pedig a boltok nyitási idejénél jóval korábban kinyitottak, hogy a gyalogosok kényelmesen teljesíthessék távjukat. Adatok szerint 2001-ben az Egyesült Államokban 1800 központban 2,5 millió ember gyalogolt edzésként. Azóta a különös fitneszőrület Ázsiára, legújabban pedig Európára is átterjedt.

Az edzésidő általában 45-60 percig tart, a sportolók pedig olyan előnyöket élvezhetnek, mint a biztonság, a könnyen elérhető mellékhelyiségek, és persze a társaság. Az amerikai bevásárlóközpontok éves díjat – mintegy 15 dollárt – kérnek a gyaloglóktól, ennek fejében azonban a lelkes sportolók számos kedvezményben részesülhetnek.


Forrás: MTI
2010. 01. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés