2024. Április 20. szombat
Peteérés idején, azaz termékenységük csúcsán a nők akaratlanul is több gondot fordítanak megjelenésükre, amit egy kutatás szerint az is tükröz, hogy a nők ilyenkor kihívóbb ruhákat vásárolnak maguknak.

A Minnesotai Egyetem kutatói szerint mindez abból a vetélkedésből fakad, hogy felülkerekedjenek nőtársaikon. „Ha egy nő vonzóbbnak tűnik vetélytársainál, nagyobb a valószínűsége annak, hogy elkel” – magyarázza Kristina Durante doktorandusz.

peteérés

Az egyetem szakemberei megfigyelték, hogy az ovuláló nők szexisebb ruhákat és kiegészítőket választanak maguknak. A kutatásban részt vevő alanyoknak velük egy környéken élő, vonzó nők fényképét, majd olyanok fotóját mutatták meg, akik kevésbé voltak vonzók, ráadásul jóval messzebb is éltek, tehát nem jelentettek „fenyegetést”. Azok, akik épp nem ovuláltak, vegyesen válogattak a képek közül, de a peteérés idején lévők öntudatlanul is a vonzóbb megjelenésű nőkre mutattak mintaként.

A peteérés alatti vágy a vonzó külsőre azt a célt szolgálja, hogy a nők a legjobb partnerre tegyenek szert – magyarázta Durante, hozzáfűzve: ehhez a környezetükben élő vetélytársak legyőzésére van szükség.

A felmérés a piackutatóknak is érdekes tanulságokkal szolgál: az eredmények arra utalnak, hogy a nőknél befolyással van a peteérés időszaka a vásárlási szokásokra. „Havonta öt-hat nap erejéig a nők különösen nagy eséllyel vásárolnak olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyek fokozzák vonzerejüket” – fejtette ki a kutató.


Forrás: MTI
2010. 08. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés